.-Megvolt a Lányok, Anyák könyv bemutatója. Tulajdonképpen az eseményen mint anya és lány(a) is voltam jelen, a szövegemmel, ami "naplótöredékek anyámról"- lányként, lányom szövegében ("Költözés") anyaként, a cimlapot tekintve egyszerre anyaként és unokaként , (nomeg fotósként)

hiszen lányom nagyanyám - az ő dédanyja - fotóját tartja a kezében, mint ahogy  az eseményen készült csoportképen is láthatóan a kisfiát, (unokámat) valóságosan... Úgyhogy h.I. nagy/anyaként is jelen lehettem, mögöttük állva!(arra kinosan ügyeltem , hogy mögöttük álljak (majdnem pontosan sikerült is...) ki is derült, hogy a rövid életrajzszövegekben mindenki felsorolta, hány gyereke, unokája, s már többeknek dédunokája van. Lányom is fontosnak tartotta, hogy elhozza gyerekét (ha nem is "lány"...de utód!)  Vagyunk, élünk. Nem hagytuk magunkat elpusztítani, ami csodaszámba megy, ahogy olvasom is a történeteinket. Hiszen mindenki, aki megmenekült, "csodák"nak köszönheti... A címlapon az az esküvői fotó nagyanyámról, épp 100 év készült, amikor a fotó a dédunokával. (1903-ban,és 2003-ban) "Ősanyaként" említik, mint egy szimbólumot, mint ahogy az is annak tűnik, hogy cipeljük a múltunkat, sorsunkat, elődeinket, őseinket, akár csak utódainkat. Édes teherként. - Erről is szólnak a Lányok, anyák antológia írásai, és főleg anyáinkról, akik helyett, akikről szólni kell; ahány szerző, annyi történet, s mégis annyi közös van bennü(n)k! A sorsé. A sorsunk. A bevezetőben -Lángh Julia nagyszerű írásában -egy-egy jellegzetes (anya)mondatot kiemelt belőlük. Az egyikük nagyon ismerősnek és fontosnak tűnt:"Anyám sokat beszél,és sokat hallgat a múltról." Később jöttem rá, hogy ez rólam szól, illetve lányom írta az anyjáról Aztán meg ez a másik is:"...anyukám alakította ki a dolgok rendjét, mértani pontossággal"...ezt meg én, az én anyukámról. Bárki lehetne? A különbözőségek ellenére. Igy együtt. A csoportképen is úgy tűnik.Pedig valójában nem is ismerjük egymást. És mégis