egy hirtelen ötlettel vezérelve (az idei második csúcsmeleg napon) fogtam magam, hogy felmenjek a várba. Persze még a déli csúcsmeleg előtt. És az új évezred fotókiállításának bezárása előtt, ami a Fidelio műsorújság szerint 11-ig tart. (ami még mindig nincs! viszont a kiállítást már múlt hónapban elvitték, miként megtudhattam az információnál, viszont maradtak a francia-magyar impresszionisták, hosszas bolyongásra, nomeg az állandón a Vizitáció!!! (mikor legutóbb voltunk a Galériában, akkor még kislányommal, akkor még nem volt ott)
de még mielőtt a Galériába beléptem volna akadt bőven -természetes, természeti látványosság a Várban... Főleg a ki- azaz lelátás, a Duna mindkét partjára.
alig tudtam betelni vele...
akár már a galéria előtti Tünde:
Nem hiába kapta a "látvány" a világörökség része rangját... minden lépésnél újabb és újabb és szebbnél szebb tájkép tárult elénk. Mármint turisták elé, mert főleg tőlük hemzsegett a térség... Csak azon csodálkoztam kicsit, hogy a sűrű nemzeti szín zászlók mégse tudták az egész (és semleges!) teret - eget beborítani. Maradt egy kis szabad rész még fölöttük... a világból, a világnak...
pedig a művészet is pl nemzetközi... épp arról szól a kiállitás hogy hatottak a francia impresszionisták a magyar korabeli festőkre, (az anyag egy része is külföldről jött: Izraelből, a Jerusalem múzemból.) de az tény, hogy a
Vizitáció is magyar (bár titokzatos)
M. S. mester műve és valóban mestermű!!!
mennyire kirí, magasan, a korabeli barokk, mesterkélt képek sorából. Fenséges magasztos egyszerűségével, tökéletes harmóniájával. Egy csoda! (számomra, az én életemben többszörösen is, de erről majd talán máskor máshogy..) ...
az impresszionisták közt sokáig bolyongtam, miután a Vizitációban kigyönyörködtem magam... (arra jöttem rá, hogy a kép tulajdonképpen az anyaság apotheozisa... és pl nem a biblia vagy a történeti hűség számít... hiszen egyáltalán nem tűnik ki a 6 hónap eltérés a két 2 "kismama": Erzsébet és Mária közt... sőt, a festményen, mintha az Erzsébetet "vizitáló" Mária áldott állapota tűnne előrehaladottabbnak...)
A restaurált festmény üvegbura alatt volt védve, de a teremőrök nem nagyon éberen őrizték, úgyhogy suttyomban leloptam egy fotót róla (pssszzzzt) .
Jót bóklásztam az impresszionisták (posztimpresszionisták) közt is... ( Renoir rózsái vázában
anyu piac után lefestett csokraira emlékeztettek! A festmény: nagymama unokával is rá,
pl arra a fotóra, ahol lányommal-unokájával egy asztalnál valamelyik régi karácsonyon...
ez a Rippl Rónai meg egyenesen lenyűgözött, még mielőtt e címet olvastam volna...
egyértelmű volt, és empátiával éreztem át: amikor az ember már csak az emlékeiből él... (a festő édesanyja!)
(a festményekről a kijáratnál levő katalógusból fotóztam már)
Visszafelé mint egy szenvedélyes hegymászó sem tudtam ellenállni újabb és újabb látványoknak
érdekes színfolt volt a magyar íjakkal íjászkodni tanuló fekete kislányok igyekezete...
mondom, a nemzeti is úgy jó, ha nemzetközi is...
de bár tudnám, hogy hol vannak a magyarok, alig halottam magyar szót...
lányom hívott, várt volna, unokámmal, de olyan fáradt és felforrt voltam, és annyira eltelt az idő, hogy az ő vizitálásuk elmaradt, (szerencsére csak másnapra...) mert azért festmények, tájképi, városképi gyönyörűséges látványok, várépületek ide-oda, unokám vizitálásánál nincs nagyobb élményem mostanság. A legkedvesebb "műalkotások" is azok a fotók, amiket róla és anyjáról (lányomról) csinálhatok. Mit tagadjam. Az a gondolat is másnap reggel ötlött az agyamba első gondolatként, hogy M. S. mester vizitációja az anyaság apotheózisa.
ennél többet nem mondhatunk. ha ő se. mert ennél nincs is nagyobb tanulság.
