no, még valami, amit úgy untam... mig voltak, és most hiányzik? , hogy  már nincs - a számomra

ez az a bizonyos "nőnap"-i megemlékezés - a "hivatalból" kapott egy szál virágunkkal... többnyire a protokolláris szegfűvel, a munkahelyünkön, a gimiben, a kedves férfikollegáktól, akik ekkor úgy viselkedtek, mint a kisfiúk, sajátmaguktól, figyelmességüktől meghatódva, betereltek bennünket az egyik osztályterembe, ahol értekezni szoktunk, most  teritett asztal mellé, és "ünnepeltek", bennünket, "nőkollegákat"; volt valami szónoklat is, amiből kiderült, egyszer egy évben, hogy milyen színes is tőlünk, nőktől az élet(ük), és hogy milyen szürke és sivár lenne nélkülünk, s mennyire nélkülözhetetlenek vagyunk , ezért..

a fiú diákoktól is kaptunk virágot, mint ahogy a lányosztálytársaik is (ilyenkor megkértek, hogy szünetben hagyjam őket bent, miután kiterelgettük a lányokat az osztályból - hogy odacsempészhessék a "meglepetéseiket" a lányok padjaira..)

aranyosak voltak, a lányok is, ők még nem únták az ünneplést, még nem volt idejük rá, én már igen.

ma meg rádöbbentem, hogy hiányzik! (mint ahogy a múltkoriban a névnapi üdvözlet)

s mikor épp erre gondoltam az téliesen hideg szélben az utcán, tekerve a biciklim, felnéztem, és épp egy valamikori kolleganőmet látom, a biciklijét tolva,  kosarában virágokkal... épp jókor , illusztrációként. még mindig... kapják a virágokat... de most már nem szegfűt, hanem egy kis cserepet húzott elő a csomatgartó aljáról, kékeslila kis bimbós virágot, fűszerű levélzettel körbeölelve. mi ez? krókusz. - mondja.

ja kérem, változnak az idők...

(a szegfű már kisajátított, politikai jelentést kaphatott, az iskolákban meg tudvalevőleg nem politizálnak  - de hát eredetileg a "nemzetközi nőnap" megünneplése is politikai tett volt - a női egyenjogúság, a nők munkához való jogának kivívása jegyében - azt hiszem - ebben is- már túllőttünk a célon. Azt hiszem túljól sikerült ez a harc. Lehet, hogy hamarosan a nők fognak virágokat ajándékozni a férfiaknak valamiféle "férfinapon"? - ha egyáltalán marad idejük a (munkahelyi és otthoni) túlmunkáikon túl...

Vagy lassanként ezt is már átrajzolja az egyre nagyobb mérvű munkanáélküliség, nemektől függetlenül? és valami egységes férfi-nő-napot kell kitalálni az emberek munkához való joga érdekében? És örüljön a nyugdijas, hogy ő legalább (még) dolgozhatott , volt munkája, meg még "nőnapja" is?

Bár, ha belegondolok - "bírtam" volna még én is tovább dolgozni, túl korainak tűnik az a (félig-meddig kényszerű nyugdijbavonul(tat)ás...) És nem is az ünnepi nőnapok hiányoznak igazán...  hanem éppenséggel a "munkás" hétköznapok...)