csoda, hogy nem tévesztettem, szalasztottam mégse el

viszont a közepe táján észrevettem, hogy a blúzom fordítva, a fonákján vettem fel... szerencsét hoz? azért innentől eléggé feszengtem, és -bár nem lehetett feltűnő, esteledett is, mindenhol jól el volt varrva a blúzom, csak a címke látszott a nyakszirtemnél kívül, azt takargattam a tenyeremmel -,  előbb hazakarikáztam, legalább is a koncertről...

aztán otthon egy mozdulattal visszafordítottam színére a blúzt és visszakarikáztam... pár fúvósszámot még el is csíphettem (még a holland vendégkarnagyot is)

arra gondoltam, hogy az egész ünnepség, meg aztán az egész minden körülöttünk kissé olyan fonák mint a fordítva felvett blúzom, s tán épp olyan egyszerűen lehetne színére vissszafordítani is, mint ahogy egy mozdulattal vissza lehetett csinálni a fordítva felvett blúzt (csak persze ahhoz előbb észre kellett venni, és a nyilvános térből hazamenve, megfelelő körülmények között korrigálni)                                                                                                                                                                          de eleve, miért 19-én van

egy 20-i ünnepség?... az ünnepi szónok Makó "arca", a

zongoraművész lokálpatrióta, aki maga is bevallja, hogy könnyebb lenne számára az érzéseit a zongoráján kifejezni, de zongorán holnap fog dolgozni, mára szabadnapot kért... mint mondja (s valóban, holnap Kecskeméten lesz koncertje).... a beszéde  viszont igazán jól sikerül, egyedi is, kicsit személyes is, de alkalomhoz illő... István tanításaiból kiemeli az idegenek elfogadtatását, irodalmi megközelítéseiben a magyar nyelv különleges árnyaltságát dicséri,(B.Shaw-t emlegetve) zenei vonatkozásban zeneszerzők érdeklődéseinek lenyomatát a magyarság irányában (Brahms, Liszt)..., anyaként a hazában és a világban helytállás továbbadását is...

az ünnepség a Himnusszal és az Örömódával kezdődött egyébként (Magyarország és Európa harmonikus(abb) viszonyát sejtetve jólesően), a Szózattal zárult (a városi vegyeskar szépen énekelt, én is szordinóval "kísértem" , de az utolsó sort: iitt éélneed élned halnood kell nem csak a magas hangok miatt némítva magamba.(Mégha a gyakorlat(om) mást is mutat. Nemhogy az országtól, de a városomtól se igen tudok elszakadni, pedig...pedig...!)

Az új kenyér is megszentelődött,

és a kitüntetéseiket is megkapták az arra érdemesítettek,

régi ismerőseink is

a Marosvidék szerkesztéséért (mi is ír(t)unk bele): Szilágyi Sándorné (lánykísérőivel):

osztálytársam: Lóczi Rózsi, mint odaadó gyerekorvos (vizsgálta is (csipkedve) lányom, annak idején)

és ugyanabból az óvodás időből lányom vezetőóvónője...

tapsoltam nekik... is...

meg a szép új térnek

oldalról, a biciklimre támaszkodva (nem is tudom szabad ezt? ildomos?)

boldog augusztus 20-t, 19-én, de holnap lesz a tűzijáték!