igen, azok vagyunk (azoknak kell lennünk) - a Szintézis Szabadegyetem nyílt napján , az önismereti kurzus bevezetőjeként, ez többször is hangsúlyozódott, úgy is, hogy "kedves érző lények"ként lettünk megszólítva, többször is. (buddhista alapon), de ettől máris érzőbbek lehettünk...
A Tárogató utcába kellett felkapaszkodni, zökkenő busszal, hegynek föl-le, de megérte, bár az első előadás után még ott akartam hagyni az egészet, gondolván 2 korábbi kurzus elvégzése után már nem hallhatok újakat, túl vagyok már mindenen, vagy tán csak azért inaltam volna el, mert nem szeretem, ha az ellenoldalról túl sok negatívum hangzik el. Jobb szeretem, ha inkább meg se emlitik... csak a másik oldalt. Balogh Béla túlságosan plasztikusan ecsetelte a materialista emberképet, persze elítélőlen, és keveset mondott a másik, szellemi, spirituális oldalról!
szünetben, büffét keresve, az IBS színházterme előtt emberekbe botlottam, illetve egy csomo Rudolf Steiner könyvbe, kiderült, hogy itt meg konferencia van, még tétováztam is, idecsatlakozzam-e, nem lehet rossz rendezvény amit R.S. könyvei fémjeleznek, de szerencsére visszatértem, a Szintézis szintjére, a folyosón Paulinyi ismerősként , kedvesen üdvözölt, aztán meg az előadása a szinkronicizmus és a sors összefüggéséről ragyogó volt. Hát most várom a szinkronicitásokat az életemben (el is kezdődtek), mert hogy ha változások állnak be, akkor fel is kell hogy szaporodjanak, és némileg irányithatnak is. (persze azért ne lássunk mindenben jelet) Mindenesetre fontos, hogy a tapasztalatokból tanuljunk, ne higgyük, hogy a Sors tőlünk független valami, hiszen semmi se véletlenül jön az életünkbe, jól kéne irányitani... formálni. Tudjuk azt is, ha SZIVBŐL vágyunk valamire, az akkor jobban meg is valósulhat! Cselekedeteink, gondolataink visszahatnak, ne okozzunk szenvedést, se másnak se magunknak, elengedni tudni dolgokat, hagyni, és hallgatni belső iránytűnkre (még ha mozgó is), nem mártirkodni, ha történt is rossz, megnézni merre vezethet (jó is lehet belőle), érzelmileg kell rendben lenni, aztán jöhet csak a ráció(!!!) Potenciálisan bennünk van a boldogságra való készség, csak a gátjait kell elháritani. S hogy lehet kilépni a rossz hangulatból, elengedni, letenni a zavaró dolgainkat...
ebédszünet után (ebéd nélkül).. kicsit elkéstem a Popper vetitésről, Popper élőbb volt mint valaha a vetitővászonról is... csak a végén, mikor azt mondta, hogy "itt a vége fuss el véle, de beszélgetni lehet vele," jött ki a számon egy sajnos, már nem... hangsúlyozta ugyan, hogy a pszichológia (mint bármi) tanulmányozása, az ismerete... nem tehet rendet a lélekben, önmagában. Igy az önismeret se. Tulajdonképpen a sakkről beszélt, mint életjátékról... mig nem lépünk, minden lehetőség adva van, de mihelyt igen, szűkülni kezdenek a lehetőségek, aztán a legmeglepőbb (SZINKRONICITÁS IS!) AZ VOLT SZÁMOMRA, MIKOR MEGKÉRDEZTE: TETSZETTEK-olvasni a Virágot Algernonnak c. könyvet. De még mennyire, ifjúkorom egyik meghatározó, és tán legmegrázóbb olvasmánya volt, és épp tegnap említettem lányomnak...mint egyfajta analógiát előre látható szellemi hanyatlás átélésének ábrázolására, és most Popper az egészet az emberélet tragikus szimbólumaként említette!, hogy felépítjük magunkat, aztán meg leromlunk... s hiába látjuk előre, hiába az ima is "Uram ne vegyél el mindent", de az Úr mindent elvesz .. és ez az öregség igazi tragikuma...(hm) Mindenesetre a lehetőségeink valóban szűkülnek... ezért se szabad egy idősebb embert önmagára döbbenteni, ha már nincs módja korrigálni, ettől csak depressziósabb lesz! (hát igen..., rádöbbenhetünk magunktól is)...de: bár a helyzeteink adottak (jól lehet azok se teljesen tőlünk függetlenül), hogy hogy VISELKEDEM egy adott helyzetben, rajtam áll, és még egy betegség is adhat tartást, erőt ("haldoklom, különben jól vagyok" -IRTA NEMSOKÁ.), konstruktiv embernek kell lenni, ugyanabból a helyzetből van aki felépit valamit, más csak destruálódik... emliti Török Sándort, aki a 80. születésnapján emlitette ünneplő barátainak, tanitványainak, hogy mindig azzal volt elfoglalva, hogy egy nagyon rossz helyzetből kidolgozza magát, és amikor ez sikerült, megcsinálta a következő rossz helyzetet... és ezzel telt az egész élete...
S még valami fontos: csak a belső lehetőségek számitanak, senkit se szabad rávenni olyanra, amire nincs meg a belső lehetősége, bármilyen csábitóak a külsők.
és figyelni (egyhegyüen) (mint a sakkra), és emlékezni, illetve észrevenni az analógiás helyzeteinket, nem elkövetni mindig ugyanazt a ballépést... igy... és az indulatokat hátrahagyni...
Laár András mondandójának is az volt a lényege, hogy dühösek sose legyünk (bármi is van körülöttünk) Ha mi belül rendben vagyunk (magunkban, magunkkal), akármi van kint a világban, lehetünk boldogok (de sose mástól!) mi döntjük el mivel foglalkozunk, és igy nem hagyjuk megmérgezni magunkat (pl a politikával) Aztán - énekelt! - a bennünk élő mágikus erőt felszabaditandó... szakralitása volt ennek a zenének, akár egy szertartás... a mindenben jelenlevő isteni lényeg megidézése...(Nincs az a hely, ahol nincsen Isten, egyszerre kivül és itt bent,...Minden Isten...egyizű, végtelen térben...minden különböző, mégis ugyanolyan, mint minden...,éló, áldás minden... Isten egyizű végtelen térben, nézzük egymást az ő szemében... bennünk elrejteve.. öbenne élünk... élő áldás minden...te is...!)
Kaló János asztrológus is arra figyelmeztet, hogy magunkra figyeljünk, mik a legbelsőbb igényeink, és mindennek, csak akkora a jelentősége, amekkorát én adok neki... gyökeresen át kell gondolni az élethez való viszonyunkat... örömhöz, szomorúsághoz... én szabom meg... és ne problémákat gyártsunk, hanem megoldásokat...
NO,,,, most meg jöjjön a gyakorlat...(bár az is volt, némileg... pl...vizualizációban egy virágnak képzeltük magunkat (Isten kertjében, egy kedves, szerethető virágnak, aki összeköti az eget a földdel) én valahogy egy szélben tépett szirmú hosszú szárú, erősen a földbe kapaszkodó pipacs lettem, akit/amit fútt a szél, de állta(m)...:)Állom is....
