advent 3. gyertyáját gyújtja városom is, a szökőkútnál, oda igyekszem a latyakos, havas, összetaposott őszileveles úton - mintha egyszerre lenne több évszak itt most (majd' megfagytam még tegnap, a lehűlt lakásban is, most meg a meleg gyapjúpulóver a már pluszban túlfűt, kint is, vagy valami más is fűt most odabent? mintha egyszerre sűrűsödne össze bennem az egész év... vagy tán az egész élet?) nem is tudom, milyen műsorszámok lesznek, de muszáj felmennem,  jelen lenni, részt venni a közös élményben (ünnepben), mert az ... számomra  (is) , (nem pusztán vallási s pláne nem egyé, hanem egyetemes), többen elmondják gondolataikat karácsonyról..., meggyújtják - épp szemben velem - a rózsaszín gyertyát, aztán  a műsor: a Forgató néptáncegyüttes táncjátéka, kicsit emlékeztet tavaly karácsonykor a nyugdijasjköszöntő hagymaházi szinpadon látottakra , de  nem ugyanaz, rövidebb is, viszont az ünnep igazi lényegére most döbbent rá... igazán... hátra menve, mert már csak ott lehet jól rájuk látni a sok embertől, s hogy fotózhassak is.... ott is vannak páran, régi ismerős lép hozzám, ölel át és gratulál az unokámhoz, szívélyes mosollyal, őszinte örömmel... aztán egy másik , ifjúkori ismerős is, ő is, látta a fotón, milyen szép, mondja - és neki is ragyog a szeme (legutóbb a két unokájával láttam, ücsörögtünk egy nyárvégi padon,  akkor még nem született meg az enyém... csak beszéltünk róla is)... nézem a táncot. és egyszer csak meglátom azt a kis diszletágyat, a kisdedét, és igen, ekkor villan belém, a felismerés élesebben, az érintettségtől(?), mint bármikor, hogy mi most (is) egy kisdedet, egy kisded születését ünnepeljük, és persze, hogy nem tudok, személyesen az én kisunokámra, a mi "kisdedünkre" nem gondolni, a meghatottságig, hogy őt (is) ünnepeljük, most, karácsonykor, a születés ünnepén, az ő születését is, és hogy minden újszülött a megváltás ígérete is egyben..

(nem lehet véletlen, és nem csak az irántunk meglevő  figyelem jele, hogy nem tudok végigmenni úgy az utcáinkon, hogy ismerősök ne fejeznék ki örömüket, őszintén, hogy ők is mennyire örülnek, az én unokámnak... mintha egy kicsit az övék is lenne, az öröm biztos... egy kisbaba , születése mindenkinek öröm... a legnagyobb... )

délután a fb-ra ilyeneket írtak az "ez lettem", öregségen siránkozó fotóaláírásaim kapcsán, hogy: sok boldog és egészségben eltöltésre érdemes évet kívánok a most még csöpp unoka boldog mosolyában fürdőzve...! (volt tanítvány) Édes Julikám ne a korodra gondolj,hanem a gyönyörű unokádra és akkor semmi sem nehéz (volt osztálytárs)Az unoka mindent ( bánatot, fájdalmat, kort, ) feledtet.(másik volt tanítvány)