Ülök a távolsági buszon, Szeged felé zötyögünk, elég zsúfoltan, de előttünk, menetiránynak háttal üresen maradt 2 hely, amit hamarosan - valamelyik közbülső falu után - elfoglal egy fiatal apa a pici fiával. Az ifjú apa, nagyon gondosan el nem ereszti kisfia kezét, csak már amikor a mellettem ülő kedves nő, őt kisegítve, megfogja és leülni segíti, a vele szemben levő székre, a pici fiút. "Mondd szépen a néninek, hogy "köszönöm"- tanítja illemre a fiút, aki köszöni is, kis vigyorgó képével, miközben szája mögül elővillannak a - valószínűleg a sok édességtől elbarnult, elcsonkult - kis fogai - de még ezzel a szépséghibával is nagyon bájos. Lehet hogy ezzel összefüggésben is kényeztetik agyon fognyűvő édességgekkel(?). Produkálja is magát, s mert látja, hálás és érdeklődő közönségre is talált, kicsit túl is játszva, az apa némi büszkeséggel de szigort erőltetve csititgatja olykor, pláne, amikor némi szabadosságot enged meg a szóhasználatban. De aki óvodába jár, márpedig jár - a maga 3 és 1/2 évével, arra már a 3. nap ráragadhatnak a a legválogatottabb káromkodások is. Ilyen világot élünk, bizony, már jó ideje. A baba kinézetű pici fiúk is...  Én jóízű beszédbe elegyedek velük, kiderül, hogy az apa egyedül neveli fiát, de most épp az anyai nagymamához viszi a gyermeket hétvégére. (megnyugtató, hogy nő is van azért a környezetében - hiszen minden gyereknek mindkét nemre szüksége lehet, a növekedése során- bár szerencse, hogy ő fiú , forditva rosszabb lenne - hiszen fiúnak férfi modellre van szüksége..., s ez a pici "baba" máris azért elég "fiús" kis elevenség is némi visszafogott vadsággal fűszerezve.) A mellettem ülő hölgy, ölében egy naranccsal teli , zörgő nylontasakkal már leszállni készül, de egy hirtelen mozdulattal átnyújt a kisfíúnak a csomagjából kivéve egy szép narancsot. A fiú megint megköszöni, s két kezébe veszi - jaj csak ki ne guruljon onnan, hiszen jócskán kidudorodik belőle a szép nagy mosolygós narancs. (Délben a Sparban akciós narancsvásár volt, hemzsegett a bolt a mohó vásárlóktól, akik annyi narancsot vehettek jutányos áron, amennyit csak bele tudtak pakolni-gyömöszölni egy-egy Spar reklámvödörbe. Ügyeskedtek is, ahogy tudtak, szinte piramisok emelkedtek föl a vödrök pereme fölé - csoda , hogy le nem gurultak. A kisfiú egyetlen narancsa viszont, ahogy várható is volt, pláne, hogy még labdázni is próbálkozott vele - jócskán elgurult valamerre a busz közepe felé, a lábak alatt. Hamar megvigasztalódott. Mi is egy narancs?! (de azért valahogy kézről-kézre járva csak visszaakerült a narancs..., s azzal a kezében szállhattak le, a nagymamához aki - gondolom - mindenféle földi jóval édességgel és valószínű narancsokkal (banánnal? mandarinnal? ) is várta... "Bezzeg az én időmben" .... jut eszembe, én is ilyen 4 éves forma gyerek lehettem... anyukám épp Pesten a klinikán, én meg anyukám nővére (Lili néni )üzletében álltam a pult mögött, mikor bejött egy elegáns néni az elegáns (sötétkék szövetkabátú és ugyanolyan szövetből készült) kalapos, szőke kislányával az üzletbe, és rám nézve kérdezte: ki ez a kislány? Én válaszoltam, egyből, ahogy már sokszor, korábban hallottam : A Dusié. Jót nevettek a cserfes válaszomon,  (hogy mondhatja valaki az anyukájára, hogy Dusi?), és máris kaptam a nénitől egy gerizd narancsot... Soha azelőtt, és még sokáig utána nem ettem narancsot, annak az egyetlen gerizd narancsnak az izét - 1947- ből - még mindig érzem a számban... aztán, mikor az én lányom volt pici, már - szerencsére - lehetett narancsot kapni, igaz, még sorba kellett állni érte, és korlátozták a mennyiségét is,  bár egy gerizdnél  azért jóval többre ....  de ő jobban is szerette az almát. Mostanában is inkább almát veszek!