a művésztelep idei zárókiállítása a genius loci mottóval van aposztrofálva, és  in memoriam Makovecz...

ahogy a múzeum előtt tartott nyitó beszédből is kiderült, de a hangulatban is érződött  Makó genius locija, mondhatni ez a sajátos: genius Makó...

nem csak a benti festményeken , képzőművészeti alkotásokon, hanem... a városban, az emberein... valahogy megöröklődve és továbbvíve...

említik hogy Draskóczyék kertje olajfestmény lett, jártam ott, érdekel is a kép, de Draskóczyék jobban (a kertnél is és a képnél is...), ahogy itt áll,  "Ede bácsi"... 90  évesen, a hallgatóság soraiban, és mosolyogva hallgatja, ahogy a szónok említi a festménnyé lett kertjüket...

vagy 25 éve mentem fel utoljára ezeken a lépcsőkön, de itt, így most nemcsak a múlt, a jövő is belekerült, ki lett vetítve mintegy az örökkévalóságba... (és egyúttal felidéz, valóságossá tesz más, ódonságában hasonló, de már meg nem lévő   kerteket is...)

akár a töltés... hányszor bicikliztem rajta végig a strandra, mikor még nem is volt meg a lenti, erdőt kettészelő út).. 

vagy az ismerős Makovecz épületek fotón, ami olyan mintha grafika... átemelve az emlékezés elvonatkoztatott áhítatába

s amiért visszamentem, utólag, a biciklin, EZ A BICIKLIS KÉP... (A BICIKLI HOZZÁTARTOZIK MAKÓ GENIUS LOCIJÁHOZ, IGENIS:

de akkor már ez az (élet)kép nem fogadott:

de útközben a még napsütötte régi klasszikus épület, az egykori Megyeháza, ma a Városháza (a város háza)... itt is érezni a hely szellemét...

Mint ahogy    a Bérpalotánál, amit a fecskék is megkedveltek évekkel ezelőtt, és lakhelyül választottak fészkeikkel

azt mondják , a fecske ott marad meg , ahol békesség van...

így legyen, maradjanak is...