a múzeumok éjszakája egész vastag füzetet tölt meg programjaival, elolvasni is sok... s bár buszok közlekednek ez alkalommal az egyes helyszínek közt, egyben is annyi a program, hogy hosszas tanakodás-válogatás után (esélyes volt még a Ludwig Múzeum a meztelen férfiakkal, a Nemzeti Múzeum hőlégbalonjával, a Mai Manó Ház fotókiállításaival - mégis) a PIMnél kötöttem ki, hiába, nem tagadhatom meg (egykori) irodalomtanári mivoltomat (annak a státusza nyugdíjazható csak, lényege nem).

Arról nem is beszélve, hogy a PIM is szolgált fotókiállítással (is): egy eddig számomra ismeretlen név: BERKO telítődött tartalommal remek, művészi (képzőművészeti kvalitású) fotókkal. Burger Barna elragadtatott kalauzolásával - bár számára is eddig ismeretlen volt a fotós - emlékszem, nemrégiben íróportrékat csinált, és Berko is, bár ez a gyűjtemény azokból keveset és nem is eredetiben mutatott (de azért jó volt felismerni kedvenc amerikaiaimat: Saul Bellow-t, Herman Woukot is a tárlókban.)

Aztán római kirándulás, a magyar írók itáliai kapcsolatairól szóló ízes, élménydús előadással egybekötve, komolyan mondom, kedvet csinált Barna Imre egy igazi római kiránduláshoz! Neki Szerb Antal Utas és holdvilága csinált, ami mindig ad neki meglepetéseket, én túl későn olvastam ahhoz, hogy adhasson új impulzust...de most tényleg... a tveri kutat szimbolizáló múzeumi kellék peremén ülve és közben nézve a vízben íróink-költőink elragadtatott felbukkanó-eltűnő szavait Itáliáról... kedvet kaptam! (szavamon lehet fogni!...)

Aztán rohantam a következő helyszínre, Szacsvai - a hely meglepetésvendége már be s ki sétált itt, a Karinthy kiállításon, egy kávéházi szegletbe ülve a rossz tanulóról olvasott fel, akkor még nem fértem be, csak a külső(osztály)terem padján nézegethettem Karinthy bizonyítványát, miközben hátam mögött tévéképernyőről Latinovits lógott a szeren. Aztán beültem én is a kávéházba ("ahol írók embereket esznek"...), és szemben a falon láthattam "lángbetűkkel" (vetítve) Mene tekel... és megszólalt a telefoncsengő, felvettem a kagylót... és ezt hallottam benne: "Halló, itt Karinthy Frigyes költő a 20. századból"... borzongató élmény, és tényleg Karinthy hangján... és tényleg a 20. sz-ból (amit ujjongva üdvözölt a gyerekkori naplójában, de mi már a 21.-ben vagyunk...)

Karinthy kabaré a díszteremben, nincs talpalattnyi hely se, de csodával határosan és emberi jóindulatú noszogatásnak köszönhetően, egy hirtelen felszabadult  székre mégis leülhetek, a gombostű el nem férhet stilusú zsúfolt teremben, hol állnak, és ülnek a sorok közt is, persze lent, a padlón... Sajnos   nincs itt, de helyettesítik Kulkát , (a Nemzeti utolsó Alföldi-s előadásán az alibije...) Csákányi remek, Kamarás Iván kicsit tehetségtelennek tűnik (de igyekszik, tán nem is kéne annyira, akkor jobb lenne) Karinthy viccei néha félelmetesen aktuálisnak tűnnek (politikai szempontból is) (nincs új  a nap alatt?), de néha kissé túlhaladott mégis.... vagy tényleg mi vagyunk túl már mindenen, nem is lévén újszülöttek, hogy nevetni tudjunk minden nem új viccen.

A Weöres termekből már kihallatszik Gryllusz mesélő,  mély - és olykor "Sanyi bácsit" utánzó magas hangja... igazán idevarázsolja közénk a nagy "varázslót", személyes élményei megidézésével, és minket is elvarázsoltat a "teljesség felé" megzenésitett itt most citerával kisért soraival-dalaival... én is énekelek...:"csak ezért az egyetlen napért  érdemes volt megszületni" - de jó, micsoda varázslat... és

aztán egy mély fotelba süppedve, tévéképernyőről "Sanyi bácsit" hallgatom.

1 óra felé jár. Valahogy ki kéne evickélni, buszokat keresni, nem eltévedni, még aludni is.... (és egyszer majd, nappal visszajönni, alaposabban megnézni a kiállított dolgokat is......)

Már álmos vagyok

de gazdag éjszaka volt... megérte...