a Mai Manó házban érdekes kiállítás... Budapestről...akkor és most...
Klösz György 1900 – Lugosi Lugo László 2000
BUDAPEST REMAKE
régi fotók és újak, ugyanarról a városrészletről, ugyanabból a beállításból - röpke 100 év különbséggel
és döbbenet, hogy szinte 100 éve, az én apukám is, akkori kisfiú, itt mehetett felfele...
és döbbenet, hogy szinte csak az a különbség a képek közt (is), hogy a régi fekete-fehér, a mostani színes
A Mai Manó szecessziós épületében, a csigalépcsőkön felfelé menve, a díszes ablakokat, stukkós falakat nézve, nem tudtam nem gondolni arra, hogy szinte 100 éve az én apukám is itt mehetett fel, az anyukájával (az én nagymamámmal) - láthatta ezt a szép színes ablaksort(?):
hiszen itt készült
az a karikás fotója, amit olyan nagy becsben is tartok (bár nem is olyan rég fedeztem fel (újra) a Mai Manó műterem emblémáját rajta)
s vajon ez az angyalka a falon ott volt-e akkor is?
tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
...
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -talán most senki sincs.
nem védhette meg őt se ...jutnak eszembe a tragédiájukban sorstárs Radnóti sorai:
a falakon az Opera...így nézhetett ki amikor apám egyetemistaként a kórusában énekelt...
meg az Andrássy út maga, ahol szerettek sétálni az öccsével, a nagybátyámmal...az Andrássy úton, amiről szóló könyvet épp az előbb vettem meg az Irók boltjában, ami egykor a Japán cukrászda volt, és épp erről is szó van benne, arra a Rónai Mihály András irásra utalással, ami Nyári emlék cimmel jelent meg a Szerelmem Budapest c. kötetben, (2007-ben, Fekete Sas Kiadó - nem tudtam megtalálni a könyvet már, keresem!) de eredetileg 1969-ben a Tükörben - karácsonyi számában, "Nyári emlékként" igen, arról a nyárról amit Portorozsban, a tengerparton töltöttünk - én nagybátyámék meghívására -, akiről szól a cikk, a tengerparti fotója is ott van, a Japán kávéházból ismerte (fel) Rónai Mihály András, ott, a tengerparton....és ennek kapcsán rajzolta le közös emlékidézésből a Japán kávéház törzsvendégeinek helyét, ami az Andrássy útról szóló könyvben is szerepel...
és itt a falon a Zserbo is, ahol voltunk egy délután..., mikor Bécsből idelátogattak nagybátyámék, pár napra, és ahonnan küldetett már Ausztráliából, évek múlva, a kislányomnak (meg nekem) két fadoboz csokoládét...(rajta a Zserbo szóval)
Pedig már a 60-as évek végén is mondta, ez már nem az ő Budapestje... mikor még csak Bécsből látogatott haza... beutazva a világot, egész életében visszavágyhatott az ő Budapestjére (ha magának se mindig vallotta be...)... Most vajon mit szólna hozzá?...
Már semmit, ő se... az épületek túlélnek bennünket... (nem csak Örkény pöcke), bár emlékük itt marad.. belengi a helye(i)ket..., még a fotók lenyomatán is...
És a másik kiállítás a jelen (folyamatos) (fiatal alkotók fotói a közelmúltból)......de itt is azért leginkább az az anyag köt le, ami egy talált, régi családi fotóalbumból lett összeállítva, utólag felfedezett szinkronitásokkal, és találok én is egy ilyest: valaki egy fa tetején ül
és jut eszembe az én kedvenc diófámra mászó képem, diákkoromból... a régi-régi udvaron...
és annak a kertnek a zöldje, ahova menekültek a fotós és családja, a meztelen kisgyerek, a locsolóval... Picit felüdít , ebben a csúcshőségben...
ahova - tanácsoltam is, már ne jöjjenek ki lányomék, a kisbabával, a belvárosi kőrengetegbe, ebben a forróságban
inkább én vettem meg az Irók Boltjában lányomnak azt a folyóiratot, amit ő is akart. Benne vagy? kérdeztem- hát igen, de most, ebben nem úgy mint szokott - saját szöveggel, hanem róla írtak egy novellában... (egyszer nekem is megígérték...valakire -mint mondta - nagy hatással voltam...de nem fogok magamra ismerni - tette hozzá. Hát nem. Már magam se. Még jó, hogy vannak fotók. Kedvenc műfajom. Sose hazudik. (ami az irodalmi fikciókról már nem mondható el. Talán ezért se le(he)ttem igazi író (legfeljebb tudósító krónikás)... mert ettől nem tudtam elvonatkoztatni... a szolgai valósághűség és a kikerülhetetlen fikció anomáliájától)
de miért is olyan fontos saját nyomokat is hagyni...? miért csak az tesz fontossá valamit, amiben valamiképp mi is benne vagyunk... s bennünket is, ha...?!
(és miért is volt olyan fontos megírni végre ezt a bejegyzést is... hogy ne múljon el teljesen nyomtalanul az a forró délután, amikor először mértek sose tapasztalt hőséget Budapesten... s amikor azon a régi Budapesten is jártam, s nem csak egyedül... hanem az emlékekkel.)
de hát mi is lenne az értelme ennek az egésznek, ha nem hagyunk valami nyomot a világban..
