egyszer egy évben mindig lebiciklizek a Maros-partra  - ahova pedig boldog(ult) gyerek- és ifjúkoromban -koranyártól koraőszig-  rendszeresen; mostanában csak a május 1-i Maros parti programok késztetnek rá, de nem is elsősorban a programjaikkal  - az csak ürügy... éppenhogy  a boldog, elmúlt ifjúság nyomát keresem, a Maros állandóságában - mert hogy az hiába folyik és változik, azért olyan biztosan , most is, ugyanott van, mint akkor...

akkoriban persze nem errefelé voltak a majálisok, hanem a híd túlsó oldalán, a strand a strandé volt, nem is volt ennyi hétvégi ház sem a környékén, most a szabadtéri színpadról harsogó operett- és magyarnóta hangokon és sétáló emberáradaton, ringlispileken és  mindenféle giccset és használati cikket áruló vásárosokon kell magam áttörni a Marosig. De semmi nem tud megállítani. A múltam keresem, miközben tudom, az már nincs sehol, legfeljebb a tanúja, a Maros, és ekkor mintha felém jönne a múltam, régi, Makóról elszármazó ismerősök jönnek felém, egyikőjük csak pár hónapja ment fel Pestre, öccse, jópár éve, de előbukkan közülük, barátságos, széles mosolyával valaki, a régmúltamból, félévszázadnyi távolságból, ő fiatalabb pár évvel nálam, de már  teljesen ősz a haja, szakálla..., élénk mosolya viszont ugyanaz , és a kétszer is feltett "hogy vagy?" kérdésére, csak utólag jut eszembe az  egyetlen jó válasz: "jobban, mint ahogy kinézek"! De ahogy belépek a strand területre és előttem a Maros, a régi érzések lepnek meg, igen

ez itt az én Marosom, a régi és a mostani énemé is - tehát vegyük úgy, hogy nem is telt el

annyi év...

és lehet, hogy nem is voltam én akkoriban annyira "boldog", mint most gondolom (vagy legalábbis nem vettem észre), és az is lehet, hogy most is boldog vagyok, hiszen: (még) itt vagyok s itt van "ő"; mondhatnám: egyek vagyunk (József Attila is valami hasonlót érezhetett itt, "megfáradt emberként" amikor ezt írta: "a nyugodt Marosra s homlokomra kiülnek a csillagok"? De most a Nap süt! szerencsére (a Nap is itt máshogy! simogatóbban, tisztábban, melengetőbben).... fényeivel van tele  minden, (én is megtelek  vele):

(lehet "hazaszeretetet" érezni egy folyó iránt?)