kikísértem lányom Szegedre a 15,50-es IC-hez, (megcsináltam előtte a szokásos pillanatfotóimat róla, most már dátumostul - kaptam is egy kétes "bókot" - hogy olyan vagyok, mint Nádas a körtefájával, amit minden mozzanatában lefotózott..., szóval lehet, hogy a "körtéfázásaim" is juttathatták eszébe lányomnak ("körtefámnak"), hogy eszembe juttassa, hogy megnézhetném most akár a Capa fotókiállitást a Móra Múzeumban. Szót is fogadtam, gondoltam soha jobb alkalom; 4-6-ig bőven van még időm rá, s bár a Centrumban is akartam vásárolni ezt-azt, az úgyis 7-ig nyitva.

A Mórában meglepetések fogadtak; ruhatár, kávézó, mindez még nem volt "legutóbb", rám is pirítottak, hogy jórég lehettem akkor itt, mert már 2006 óta megvan mindez... nekem még azokból a régi időkből vannak eleven emlékeim a Móra múzeumból, mikor idejártunk (az Egyetemi könyvtár mellett) főleg vizsgaidőszakokban, az emeleti termekbe, ahol a (Somogyi) könyvtár volt, nyikorgó galériájával és kényelmetlen székeivel, de termékeny csöndjével , amiben lehetett elmerülni az ósdi könyvek fölött. (Azóta a könyvtár külön "palotát" kapott, a Dóm-mal szemben - s maradt az egész klasszikus épületre a múzeum.)

A pénztárnál megkérdeztem kb. hány fotó van itt most kiállitva, tulajdonképpen azt akartam tisztázni, nem ugyanaz-e ez a kiállitás , mint amit nemrégiben láttam a Zsidó múzeumban, a pénztárosnő felvilágosított, hogy nem számolta meg hány kép van, de 3 teremnyi, plusz még egy videon is láthatók valamik...

mikor beléptem, ahol a teremőrnők rögtön balra tereltek az egyik (első?) terembe, nyilvánvaló volt, hogy ezek más képek, mint amiket már láttam; a világjáró (világfotózó, világhirű) fotós képei országok szerint voltak csoportositva, Izrael -ből 3 kép volt, a 3. terem végében. És mellette a kikapcsolt tévé! Hogyhogy. Minden múzeumban eddig azt tapasztaltam, hogy a  videók állandóan be vannak kapcsolva, hogy a látogatók nézhessék, amikor csak akarják. Rá is kérdeztem, attól tartva, hogy elromlott a készülék?, mire azt a meglepő felvilágosítást kaptam, hogy azért kapcsolták ki, mert  1 órás a videófilm időtartama, és 5-kor már zárnak (mellesleg én 6-t tudtam), és 1 óra már nincs zárásig! És olyan kellemetlen nekik(!), hogy ha be van kapcsolva a videó, mindig végig akarnák nézni a látogatók a filmet... 16óra 12 perc volt ekkor! Hát több mint 3/4 órát még lehetne nézni abból a filmből, belenéznék - mondtam... bár nem túl határozottan, bár kissé kiakadva; viszont két nő mögöttem határozottabban  bár udvariasan kérte a teremőrnőt, hogy kapcsolja be a készüléket, aki nagynehezen és méltatlankodva hajlandó lett rá. Majd kiderült, hogy Cap- fotók tömkelegét lapozott végig a film... amibe bármikor be lehetne kapcsolódni, és bár néztük volna végig - a biztonsági őr pont 5-kor kikapcsolta a gépet - (a teremőrnő már sehol se volt, úgy látszik, már 5 előtt lelépett) de kár lett volna kihagyni ezeket a fotókat, a  videóról, sőt el is határoztam, hogy visszamegyek (korábban) megnézni a most nem látható képeket is még. (Amúgy időközben fölsorakozott mögöttem egy teremnyi nézőközönség, a két nő meg megköszönte, hogy szóltam...)

Lenyűgözött, hogy Capa mennyire  valóban "közelről" és milyen intenziv jelenléttel vette fel a jeleneteit, (akár a háborúsakat akár a békésebbeket) - úgy, hogy annyira jelen van és minket is jelenléttel ajándékoz meg a fotókon, ugyanakkor láthatatlan ez a jelenlét... mintha egy mesebeli láthatatlanná tevő  sipkával a fejünkön nézhetnénk e képeket, nagyon emberi embereit. De hogy tudott Capa is észrevétlen maradni?, nem is értem! (egy-két lencsébe tévedő tekintetű arcot látok csak... igaz többnyire olyan tragikus jeleneteket ábrázolnak a fotók, amiken az alanyainak "kisebb gondja is nagyobb volt annál" , hogy egyáltalán észrevegyenek egy fotóst... (?)

pedig bizonyára közel ment hozzájuk Capa, hiszen szinte ars poeticája volt ez:

"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel"

Hát az ő képei több mint "elég jók" - , valószínűleg közel is volt... és közelre hozta nekünk is, amit látott

olyannyira közelre merészkedett, hogy végül is - 40 évesen - egy haditudósitás közben  - Vietnamban, taposóaknára lépve - érte a halál... (mintha hires képében A milicista halálában saját halálát is előképezte volna)

(Robert Capa eredeti nevén Friedmann Endre Ernő Budapesten született, 1913-ban, és a növekvő antiszemizitizmus elől emigrált Párisba 1933-ban, majd az USÁba. )