egyre inkább az volt az érzésem Pesten jártamben-keltemben, hogy Londonban járok, pontosabban Madách Imre Tragédiájának londoni színében, igen, az ember tragédiájában, pontosan, s az iró akkori jelenében! Dehát olyan sokszor érezhető, hogy visszafelé megyünk a történelembe..., bár többnyire összevissza; de az biztos, hogy nem tanulva se történelemkönyvekből, se az irodalmi művekből... dehát "Az élet... mindég új s mindég a régi"... (ezt is Madách mondta.)

meg hogy: "zúg az élet tengerárja"

nem is tudom , mi tette ezt a "londoniszin" benyomást először is bennem, talán a sok virágárús? gyöngyvirágot tessék csak 200 Ft... (a kis ibolályákon, első követein a tavasznak" már túvagyunk)... a gyöngyvirág - pedig- hiába olyan szép, fehér, és bóditó az illata... úgy tudom, mérgező...

és az a sok koldus...

És  tüntetést nem is láttam... Pedig jutott egy mára is...

és  a költészet? "Óh, szent költészet, eltünél-e hát
E prózai világból már egészen?" (még nem, de furcsa nyilatkozatokat hallunk szükségtelenségéről - a "termelés"-sel szemben!!)

"Mit ér, ha a nyervágy, haszonlesés,
Olálkodik köztük, s önzéstelen
Emelkedettség nincsen már sehol."

 Egy asszony megszólitott, bőröndöt húzva maga után, meg egy fiút, -ahogy elment előttem, a körúton, a Vig szinháznál, ahol egy padra ültem le pihenni a sok gyaloglás után elfáradva..., hogy "maga olyan jó asszonynak látszik..., és ..." hm... (nem is mondom tovább...)