már az is "sorsszerűnek" tűnik, hogy egyáltalán elmentem erre a koncertre. U.i. épp haza akartam utazni (másnapi fontos megbeszélés miatt, amire biztonság kedvéért jobb előző nap útra kelni az én lassuló mozgású esetemben), de ha már a "sors" úgy hozta, hogy egy technikai malőr miatt legfeljebb a legutolsó vonattal tudtam volna hazautazni, és étlen-szomjan, ripszropsz, úgy döntöttem, inkább megvacsorázom, és utána valami programmal teszem értelmessé az ittmaradásom. Esélyes lett volna még Krúdy éjszakái - felolvasó színházban, Óbudáján, vagy egy jazz hangverseny, netán egy vígjáték (nagyon zárójelben), de magasan kiugróan a nyertes: Csajkovszkij koncert Vajdahunyad várában. A kései, fél 9-es kezdés időt adott, Csajkovszkij nagy kedvencem volt és maradt, s emlékszem vagy 2 éve milyen kellemes zenés estet töltöttünk ezen a varázslatos helyszínen (akkor klezmerrel.) Nem voltam benne biztos ,hogy jegyhez jutok, de gondoltam, az a szép városligeti környezet, esetleg kiszűrődő zenefoszlányokkal is - kárpótolna.

Igen, élveztem már az odautat is. Az alkonyi megvilágítás különös jelentéssel (óvó-védővel) telítette a milleneumi szobrokat, (éreztem, jó kezekben vagyok )

a tó, és mögötte Vajdahunyad vára is festői szépséggel biztatgatott.

És persze, hogy lett jegyem, sőt, helyet is választhattam, kedvemre... a még üres széksorok közt.

A Virágkeringő a Szent István Zenekarral, kellemesen beleringat a zenés estbe, aztán jön a hegedűszólista: Szabadi Vilmos, elébük áll, 2 reflektor közé, úgy, hogy csak két kezemmel eltakarva a szemem, és csak egy kis rést hagyva láthatom, de hallani hallom... sajnos nem mindig játszik tökéletesen, (nem egy könnyen játszható mű ez), de így azt épp hogy eszembe tudja juttatni, hogy milyen kár, hogy abbahagytam a hegedűtanulmányaimat a konziban, hogy (zongoraművész) nagyanyám kívánsága-vágya, hogy majd egyszer eljátszhatom a Mendelsohn (vagy akár a Csajkovszkij) hegedűversenyt beteljesületlen maradt. És mire e  gondolatmenet végére érek... egy varjúcsapat károgni kezd fölöttünk, rikácsolva, érthetően, hangosan, beledisszonálva a zenébe... Szabadi pedig csak néha játszik hamis hangokat, és egyszer csúszik szét a zenekartól. (hiába, nem könnyű mű ez!) de az a károgás sokmindent jelenthet(ett)...

az 5. szimfonia a szünet után viszont, kinyíló, felemelő, igazi zenei és lelki élmény. Megint lélekfeltáró. Ez a Csajkovszkij zene túl  van telítve, csordulva érzelmekkel... és tragikummal, Igen, mintha valami akadályozná az érzelmek teljes kibontását... 20 évesen írtam egy verset Csajkovszkij b moll zongoraversenyének hallgatása közben.... (akkoriban zeneirodalmi anyag is volt ez)... s abból is a sorssal való küzdést, végül a megnyugvást hallottam ki....(s megnyugszol,mert ez a sors)

Itt is. "Teljes beletörődés a Végzetbe" olvasom később... róla, a mű (és élete?) mondandójáról (itt is). Vagy ami ugyanaz: "a gondviselés kifürkészhetetlen eleve elrendelése."

Helyben vagyunk, minden egybeesik...

Jól van így. A zenét élvezni is nagy kincs.

(És hálásak lehetünk, mert a szenvedés ki is marad belőle, vagy legalább is kevesebb... az elénk nyújtott  végeredményben.)

De azt a károgást nem képzelődtem, elmenőben az úton hallom mögöttem, hogy : hiába, a szabadtéri előadások ilyesmivel is járhatnak: el kell viselni a varjúkárogást is.

Kár.. kár.