a kaput a bácsi fényképezte, félkézzel tartva digitális gépét, a másikban bevásárló nylontasak volt,

megálltam nem akarván megzavarni, megvártam amíg lefotózza a kaput - már csak szolidaritásból is -, az én kezemben is ott díszelgett a fényképezőgépem,  az imént csináltam vele egy pár felvételt a Radnóti színház előtti Radnóti szoborról...

le lehetne fényképezni a bácsit  is , ha nem lennének személyiségi jogok, annyira nemes volt a profilja, az egész megjelenése, és ez a digitális gép a kezében, miközben egy régi kaput fotóz

meg is köszönte az előzékenységemet, magyarázta, hogy azért fotózza a kaput, mert ezt még nem festették le, nem értettem miért mondja, így, hiszen az eredendően kovácsoltvas azaz sötét(vas)színű kapu itt és most drapp, de  mint kiderült, fotósa arra gondolt, hogy ez a kapu még nincs lefestve (azaz összefirkálva, graffitizve) ...mint szinte minden szabad felület , már, aztán eszmecserébe kezdett a romboló ösztönök felfoghatatlan magyarázatára, és még az épület tégláiról is áradozott, egy sort, hogy mennyire szép, mennyire sorban állnak... azok a gyönyörű, régi téglák...

aztán azt is mondta bemutatkozás gyanánt, hogy ő csak egy nyolcvanvalahány éves férj, akinek nincs semmi jelentősége csak az, hogy felesége vásárolni küldi - s megemelte a szatyrát, amiben mintha mosóporos dobozok lettek volna..

még mutatott is a zsebéből előhúzott szürke zokniféleséget, hogy abban tartja az apróját, ahogy még  annak idején óvónéni anyukája erre tanította őt, és  a többi  óvodást is, van is egy szintén nyolcvanvalahány éves barátja, még óvodáskorából, persze, aki most is így tesz, akárcsak ő...

aztán megkérdezte nem zavar(t)-e... , épp ellenkezőleg gondoltam,

de azért visszafordultam inkább, miután elköszöntünk... kerestem u.i. egy bizonyos új építésű házat a régi utcában... de tulajdonképpen el is ment a kedvem tőle, inkább magam is lefotóztam visszafelé a kaput... a patinás, szabályos téglasorokkal -

ilyet az új házakon úgyse látni...