eredetileg, valójában Freud utolsó órája (a Rózsavölgyi szalonban, hova úgy rohantam végig a (fő)városon , szinte vakon -a fél 9 kor kezdődő előadásra (egész nap, vasárnap lévén hiába hívtam a számot), nem sok esély volt jegyszerzésre, egy Alföldi produkcióba, viszonylag kis nézőterű kávéházban, de olyan elszánt voltam, mint valahai színházrajongó ifjúkoromban, amikor szinte csak azért utaztam fel szünideimben Pestre, hogy kedvenc színházaimba ellátogathassak, kedvenc színésze(i)met megnézhessem - bármi áron. És tudtam is jegyet szerezni, mindig! Hát most is épphogy! 10 perccel kezdés előtt estem be, és 20 perccel azelőtt mondták vissza az egyetlen szabad jegyet, ami így volt!!! Helyfoglalás érkezési sorrendben, rögtön egy díszes, üres fotelt láttam, erősen megvilágítva a terem közepén, abba azért nem ültem volna bele, de az egyik asztalnál, előtte, ott volt a rám váró kis tonet karosszék, oda ültettek le... és vártam az eseményt...elégedetten, és felfokozott érzelmekkel. Kíváncsi voltam a téma miatt ... Freud , és Isten kérdése. Én sokmindenben nem tudok egyet érteni Freuddal (túlzásaival, egyoldalú okolásaival), de persze, hogy elismerem óriási felszabadító szerepét abban , hogy az elfojtásainkra , a meghatározó de elrejtett tudatalattira irányította a figyelmet. Kicsit az ellenpartnerének is szurkoltam, már csak istenhite miatt is, szemben Freud ateizmusával. Érdekes volt , és megrázó, hogy Freudnak kellett inkább igazat adni, mint az ellentárs Alföldinek (vagy csak jobbak a szövegei) bár, akinek  a rendezése fenomenális, most is!) Sajnos, hogy Freudnak kellett többször igazat adni! És érdekes volt, ahogy a darab vége felé, ha nem is győzik meg egymást, de mindketten, mintha elbizonytalanodtak volna saját igazukban...és így mégis csak közeledtek egymáshoz - emberileg biztos! ...Én meg csak forgattam a fejem... az a bizonyos fotel is színpadi kellék volt a nézőtéren, úgyhogy előttem és mögöttem is zajlott a darab, a diskurzus, életre - halálra. Szegény Jordán-Freud úgy vánszorgott el mellettem, mint annak idején Popper a szabadegyetemen... a székem támlájába is belekapaszkodva. ...Néha így vagy úgy meglegyint a nagy emberek szelleme... de miért jár mindezzel együtt mindig valami tragikus kimenetel?... Mert utolsó órák...

Szerencsére persze az írásaik, tanításaik tovább élnek... Igazán tragikus úgy élni, annak élni, akinek nincs ilyen..., és nyomtalanul megy el... S úgy az utolsó órája egyben végleges is.

(Azt hiszem, nem véletlen, hogy Freud tanításait ismerjük - s nem a beszélgetőtársáét... Még ha nem is lehetett mindenben igaza. No de ki tudja, mi az igazság?... Sose azé, aki olyan biztos benne...)

lásd: http://szalon.rozsavolgyi.hu/hu/programok/szinhaz/290-utolsoora.html