a szegedi deportálás 69. évfordulójára rendezett emlékünnepségen voltam, vasárnap, a zsinagógában.
Az egykori téglagyárnál emelt emlékoszlop koszorúzására még nem értem oda, pedig onnan indítottak bennünket 44-ben - ma se tudni milyen véletlen folytán, minket nem Auschwitzba - a 3. szerelvénnyel, hanem "csak" Strasshoffba, s onnan tovább Zlabingsba ill. Theresinbe. Persze kellett még pár csodás véletlen ahhoz, hogy megmeneküljünk,anyukámmal, és vissza is jöjjünk, 1 év múlva - én még akkor is csak két és fél évesen -, de apámat a bori munkaszolgálatból hiába vártuk vissza... (ő azt hitte, úgy mondták neki, mi se élünk már...)
Most én főleg nagymamaként írok... mert beszédekben és egyéb mozzanatokban is több helyről.... nagymamákról, nagyapákról írnak, beszélnek, s ez elgondolkodtatott...
Újhelyi úgy kezdte beszédét, hogy milyen idilli az a kép amikor a nagyszülők várják az unokáikat... de ez nem adatott meg azoknak, akikre most emlékezünk...Hát igen, az apukám nem látott felnőni, épphogy párhónaposan látott utoljára, nem érhette meg, - miután 37 évesen elpusztították -, hogy nagyapa, lányom nagyapja is legyen....
És mennyi véletlen kellett ahhoz is, hogy én lehessek boldog nagymama immár! De egyáltalán ahhoz, hogy életben maradjak. Lányom innen közelíti meg az egész holokauszt kérdést mindig. Azt hiszem, ő a legfiatalabb 2.generációs "túlélő" - A most megjelent Lányok,anyák c. kötetben utószóként egy levélváltásunkat közölték a zsidóságról vallott nézeteinkről, ott ezt írta erről: "ha egy kicsit előbb születek, vagy a történelem egy kicsit késik, akkor minden további nélkül kiirtható lettem volna".... (azt is hozzátette, hogy tudja, hogy én nem szeretem, ha ilyen erősen fogalmaz.. Valóban. De hát ez nem a "fogalmazó" hibája!) Amikor ezt a szöveget írtuk, még évek múlva született meg a kisfia, az unokám.... Ő se születhetett volna meg, ha mi nem menekülünk meg a nekünk szánt sors(talanság), pusztítás elől...
A rabbi, Markovics Zsolt, a megnemszületettekről beszélt, az elnemhangzott áldásokról, a megnemtörtént bar micvokról, a végrenemhajtott esküvőkről, a megnemtörtént temetésekről, az elnemhangzott kaddisokról...
s hogy "nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, s a világ változatlan" , 68% ma is elutasítja a zsidóságot - utal egy országos felmérésre. S nincs 5 tanuló egy vidéki városban se, aki merné vállalni a zsidóságát, úgy, hogy el lehetne indítani a hittanképzésüket. (ami pedig ősztől előírás).
De az ünnepség végén természetesen kaddist mondtunk, a mártírok emléktáblája előtt.
de én hadd fejezzem be hallelujával a visszaemlékezést, hálával, azért hogy megérhettem az unokám, s hogy megszülethetett... Még akkor is, ha egyébként ez lenne a világ legtermészetesebb (de/és legfőbb) dolga! Bár a mi esetünkben mégis kisebb csoda kellett hozzá. Hogy egyáltalán életben maradhattunk. És tovább adhattuk az életet. Halleluja! Igy legyen, továbbra is... Senki ne akarjon gátat vetni neki. Az élet szentségének.
Halleluja!
