Tegnap este-éjjel két film közt, amiknek elaludtam a végét, teljesen éberen, sőt éppenséggel - hogy úgy mondjam - tágra nyitott szemmel és az is lehet, hogy olykor tágra nyitott szájjal néztem-hallgattam végig a Zárórában Veiszer Alinda beszélgetését Markó Ivánnal; ami kissé rendhagyó volt - bár azért annyira nem, mintha - ahogy a végén kiderült - Markó azaz "Iván" interjúvolta volna meg "Alindát", de mindenesetre, pl. a beszélgetés keretes szerkezetét maga a riportalany "alkotta meg". De hát aki kreatív, az kreatív, és most éppen készülő emlékező írásából vett részletek felolvasásával kezdett és zárt a táncművész. S minthogy rájött arra, hogy művészként képes csodát csinálni (- emberként -fájdalmára- nem ) el kell fogadnunk, hogy mintha "írásművész" is volna...
nem önéletrajzot ír, nem is magáról, hanem azokról, akik megérintették, akiktől kapott, akik fontosak voltak neki
nagyapjával kezdte..., s az 50-es évek elejével, amikor nem volt divat zsidónak lenni, de anyai nagyapja Fleischer Mór ortodox hite meghatározta az egész családja szellemi, érzelmi életét. Szép, magyar öregembernek látta, csodálta őt, aki '52 telén elvitte a zsinagógába, ahol olyan öregemberek voltak a nagyapjával együtt akik nem féltek Rákosi és társai uralmától, de félték és szerették a Mindenhatót és meg akartak felelni neki. Mikor a Tóra szekrény előtt fejükre tették az imasálat és elkezdtek fohászkodni, megdöbbenten tapasztalta, hogy az ő "szép magyarember nagyapja" arcát és testét elönti sokezer év fájdalma, meggörnyed és sír. (Volt miért sírnia; lányát, unokáját a haláltábor emésztette el, fiát munkaszolgálatosként belelökték a saját kezéve megásatott sírba. ) Akkor este otthon a kis Markó Iván kitalált egy mesét, ami szerint a Mindenható a kezét ott tartja a homlokán, és ha rossz, felemeli egyik ujját, ha rosszabb a másikat is, ha még rosszabb, a harmadikat, majd a negyediket, de az ötödiket mindig magán érzi. Most is. És ez az ereje a mai napig.
(Talán erre is gondolt, amikor később megemlítette, hogy 5 éves kora óta nem változott semmit. Legbelül most is ugyanolyan. És ugyanerre gondolhat, amikor azt mondja, hogy Isten segítségével alkot, mint ahogy más tehetséges embereket is úgy fogalmaz meg , mint akik Isten porszemnyi részei - ezért is tiszeteli és szereti őket. Szeret csodálni másokat. S nem arról van szó, hogy szeretni akarja őket, de egyszerűen nem tudja nem szeretni... )
Az édesanyjáról írtakat csak azért nem olvasta fel, mert nem akart sírni... de az a határtalan szeretet , amit tőle kapott, (az istenítő nézésétől, aminek meg kellett felelnie!) meghatározó volt számára ugyancsak. Ma is a Jóistennek és az anyukájának akar megfelelni... S a Tizparancsolat számára az alapértékrend, bár a szeresd felebarátodat.. parancsa parancsként nehéz kérdés, mert akarni nem lehet szeretni (csak megbecsülni, tisztelni, elfogadni), mégis a gyakorlatban , bevallása szerint és láthatóan is, csak szeretettel, szeretetből tud dolgozni. (ezért nem is igazán "profi" - mondja.( akkor szerencsére nem az - mondom én.) Mintahogy az is kiderül a beszélgetés végén, hogy irigykedni se tudott, a"riválisaira" sem, inkább csodálta őket, és nem tudta nem szeretni... Hiába,.. csak szeretni tud. (gyűlölni se) Milyen igaza van! (Bár az életben megvan ennek a veszélye, legalábbis a túlszeretésnek, mert akkor nem lát tisztán, elszakad a valóságtól , nem veszi észre azt..., pl. az idő múlását sem, ami pedig épp a táncosoknál még fontosabb tényező... Bár, mikor a riporter a fizikairól a szellemi komponensre kérdez rá, Markó egy konkrétabb szót emel ki: szerinte a hit a legfontosabb. (és épp ennek, az értékrendnek hiányát fájlalja a mai Magyarországon - ahol a pénz (a "Disznófejű Nagyúr") körül forog minden) "Hát adja vissza a hitet a művész!" - riposztoz Alinda, mire kész is a válasz: "Hát azon dolgozunk! azt csináljuk!
A világhírűvé lett (tett) Győri balett kezdeti idejét eleveníti fel, amikor is egy közepes évfolyammal csinált csodát, 3 hónap alatt, s azért, mert volt bennük hit! (tűz, vágy, álom)
Csak azt fájlalja, hogy emberileg nem képes a csodára. "Csak" művészileg...
Mai napig is szeretné a csodát - emberileg is ...
---------------------------------------------------------------
Dehát én azt hiszem, elég nagy csoda művészként művelni a csodát, hiszen a művész az önmagát meghaladott ember...
És a művészet csodájában részesíteni embereket, akik így részesülhetnek a "csodában", nem elég...?
-----------------------------------------------------------------
a teljes beszélgetés:
