Radnóti kiállítást nézek; a TIK tárlóiban, a szegedi egyetemi évekkel kapcsolatos dokumentumokat - sajnos a legtöbb nem eredeti, hanem fénymásolt fotók, cikkek, kinyomtatott versek, de van egy pár eredetinek tűnő szép kézírásos levél, különösen a Fanninak írottak megejtőek. És Fanni egy nagyon fiatalkori, nagyon kedves fotója, még ha fénymásolt az is... Sík Sándor is gyakori "szereplő": a kedvelt Professzor uram, akinek szinte fiaként tekinti magát a költő, a levélaláírásokban is - Sík Sándor későbbi megrendült emlékezései is ott vannak, versben, prózában. (De nekem állandóan az a mondata visszhangzik a fülemben, s késztet állandó berzenkedésre, amikor azt mondta Radnótinak, hogy "kell az áldozat"..., itt meg egy levélrészletben beszámoló a diák-költő első látogatásáról professzoránál, aki  miután Radnóti arról beszél, hogy azért kellett Szegedre jönnie egyetemre budapesti létére, mert zsidó, erre azt válaszolja, a két vállára téve a kezét: nem baj az. Hát hogy is kellene ezt érteni? (úgy tudom Sík is eredetileg zsidó származású, csak kikeresztelkedett, s talán Radnóti épp az ő példájára-hatására is  tett ugyanígy, később - mikor sejthette, hogy nem származhat már semmi "előnye" belőle - hát nem is menthette meg az életét vele..., igaz, nem is azért tette.) És/de azok a teliszájas, jókedvűn nevető fotók... amik sehogyse egyeztethetőek azzal a portréval, amit az utolsó versek rajzolnak ki..., amik közül a Razglednicákról épp most mondja Kézdi György a Zárórában -miközben ezeket a sorokat írom - , hogy azért nem tudta soha elmondani, mert az apja haláláról (is) szól... nos, én is azért tudtam olyan nehéz szívvel és el-elakadó hanggal tanítani ezeket a verseket, mert az én apáméról is... Vannak dolgok, amikre nem tudunk emlékezni, de ugyanakkor, sokkal inkább nem tudunk, mert nem is lehet, nememlékezni!!!