az első részt még csak felében-harmadában néztem, a számítógépem mellől, bár egyes jeleneteinél tovább is elidőztem, és még a Felliniféle Casanovánál is jóval többre taksáltam, ezt az újabb Casanovafeldolgozást... a tévében

de aztán, másnap, a 2. részben, amikor Casanova - Velencéjéből szökni kényszerülvén -a francia udvarba lép, hogy kegyelmet kérjen a velencei követtől, és ott elragadja egy óriásira növesztett (szertelen és groteszk, ráadásul remekül stlizált) - táncforgatag, ez a táncforgatag a látványával és a mögötte frappánsul kifejeződő mélyebb jelentésével (épphogy a felszinességével is) - engem is "berántott" - a filmbe. Onnantól - végig néztem, az utolsó percig, még a leúszó feliratot is...

Peter O' Toole - a keretben - már az első részben is lenyűgözött. (mint ahogy egyéb régebbi filmjeiben is: (Arábiai Lawrenceként, vígjátékban Audrey Hepburne partnereként,  Katharine Hepburne oldalán az Oroszlán télen -ben, La Mancha lovagjaként...- egyébként ebben a szerepformálásában is volt valami Don Quijotei..., azaz önmagát túlélt, mindenkit túlélt!, anakronisztikus, korából kikopott)     

Az idős Casanovát játszotta persze, aki élete végén visszagondol, és elmeséli, kinek másnak, ha nem egy fiatal lánynak -  az élete történetét...,

aminek vezértmotivuma - a változó kalandokon túl - egy igazi nagy szerelem, amitől/akitől elszakította a sors, de kis csalással és a gondviselés kegyéből (aminek "besegít" a fiatal lány)...

mégis, találkozik vele  Casanova élete végén,

és mi a film végén látjuk, ahogy (örök)fiatalon keringőznek tőlünk távolodva, de bele az  Örökkévalóságba...

hű ez így leírva de giccsesen hangzik! Pedig nem volt az! Ez már az értelmezőnek a  mai kor igényeihez való önkéntelen és utólagos alkalmazkodása, ami mindig lefeléle stilizál. DE épp az gondolkodtatott el, a film közben is, hogy Casanova hosszú életében is már egy hanyatlási folyamatot is láthatunk. A fia csak formálisan, külsőségeiben (vagy még  abban sem) követi, utánozza apját. De nagyon rossz epigon! (mint az epigonok általában:) Casanovának (még) voltak érzései.S bár a filmen azért végigvonul egyfajta ironikus ábrázolás (kell az is) - (magától Casanova figurájától se idegen az önirónia,), mégsem óvakodik az igazi, mély érzések érzékeltetésétől se.

Nos, ez az, ami mára hiánycikk lett. Talán a nézőtéren is.

És talán a Peter O' Toole féle színészek is?!... akinek volt egy olyan felragyogó tekintete, ami fiatalabb volt, mint az amúgy szintén ragyogón játszó fiatal szinészé, (David Tennant), aki a fiatal Casanovát alakitotta. És hogy a mosolyuk szinte ugyanaz volt, nem is tudom, minek köszönhető, mert amúgy nem hasonlitanak egymásra...