....ami elől nem lehet menekülni ma se, mert szembe néz veled, rád néz, magadra  figyelmeztet...

35 éve már nem néz

balatoni sineken egy vonat alatt lelte(kereste?) halálát, akárcsak József Attila, akit olyan hitelesen közvetített - akárcsak a többi nagyszerű és átható versmondására választott költőt... mennyire értette, érezte őket, és mennyire át tudta adni fontos "üzeneteiket" - szinte a sajátjaként.... mert beléjük lényegülve!

szuggesztiv volt, mindenestül, de különösen a szeme, a tekintete, amibe belesűrűsödött egész, nagyszerű valója. (Ruttkai Éva mondta, hogy mikor (először) ránézett, a saját szeme nézett rá vissza... s ez döntötte el sorsukat, ami ettől kezdve elválaszthatatlanul összefonódott)- De mindenki kicsit ezt érezhette a tekintetétől, mindenkit ömagára emlékeztethetett, legmélyebb, legemberibb mivoltára (majdnem azt irtam legistenibb mivoltára - mert épp az, ami mindannyiunkban közös, csak sokunkban nagyon és sokszor elbújik  vagy rejtve marad. Ő felszinre hozta. Ez a tekintet, ez a "lélektükörszem" felszinre hozza.  Szigorú is. Komoly is. Nem lehet menekülni előle. Még most  se , fényképről

35 éve már nem néz

balatoni sineken egy vonat alatt lelte(kereste?) halálát, akárcsak József Attila, akit olyan hitelesen közvetített - akárcsak a többi nagyszerű és átható versmondására választott költőt... mennyire értette, érezte őket, és mennyire át tudta adni fontos "üzeneteiket" - szinte a sajátjaként.... mert beléjük lényegülve!

szuggesztiv volt, mindenestül, de különösen a szeme, a tekintete, amibe belesűrűsödött egész, nagyszerű valója. (Ruttkai Éva mondta, hogy mikor (először) ránézett, a saját szeme nézett rá vissza... s ez döntötte el sorsukat, ami ettől kezdve elválaszthatatlanul összefonódott)- De mindenki kicsit ezt érezhette a tekintetétől, mindenkit ömagára emlékeztethetett, legmélyebb, legemberibb mivoltára (majdnem azt irtam legistenibb mivoltára - mert épp az, ami mindannyiunkban közös, csak sokunkban nagyon és sokszor elbújik  vagy rejtve marad. Ő felszinre hozta. Ez a tekintet, ez a "lélektükörszem" felszinre hozza.  Szigorú is. Komoly is. Nem lehet menekülni előle. Még most  se , fényképről nézve se... Szembenézésre, önvizsgálatra késztet...

nekem 3 emlékezetes találkozásom volt ezzel a tekintettel még életében. Mivel már idestova félévszázados emlékek ezek, már-már anekdoták, elmesélem:

az elsőt nagyon szégyellem... szinházlátogatáson voltunk, egy hétvégén, az egyetemmel, Szegedről, a Thália szinházban. 2 egyfelvonásost játszottak. Elég rossz helyet kaptunk, oldalt, erkélyen. Budapesti, szinházszerető nagynéném is ott volt, ő igen jó helyen, a földszinten, középtájt, - szünetben - barátnőmmel fel is kerestük e helyén - és ő invitált bennünket, hogy maradjunk itt mellette nyugodtan, hiszen ez a 2 szék üresen maradt.... az első részben. (két egyfelvonásos játszottak)Igyhát a második darabra, a Mário és a varázslóra ott ragadtunk. Nem mentünk vissza az eredeti helyünkre. Sötét is lett, kezdődött is az előadás, kis idő után,oldalt két férfi nagyon kukucskált befelé, de aztán ott maradtak a szélen. Az előadásban a démonikus hipnotizört, Chipollát Latinovits játszotta, körülötte, a szinpadon a hipnotizálandó "közönsége" a "nézőtérről" a szinészekből,s  egyszercsak  reflektorfény világitott a nézőtérre, pont mifekénk, és Chipolla-Latinovits,(milyen ellenszenvesre vette ezt a szörnyeteg figurát!) pontosan ránk szegezte tekintetét, s szólitott "bennünket" a szinpadra... végülis az oldalt álló két fiatal szinész fel is ment ("helyettünk")... nekünk meg csak jóval az előadás után esett le a "tantusz" - talán védekezésből, hogy ne süllyedjünk el szégyenünkben - hogy mi az ő -fenntatott- helyeiket foglaltuk el, a szünetben, amiről se a világositó, se "Chipolla" nem tudhatott - a 2 szinész is későn... mikor már nem tudott bennünket felállitani - igy aztán majdnem tönkre tettük az előadás e mozzanatát... de én azt nem tudom elfelejteni, ahogy Latinovits odanézett, csoda hogy nem álltunk tényleg fel, és nem mentünk tényleg (mi) ki, "hipnotizálva"...

aztán , pár évre rá, (akkor már kezdő s komoly tanár voltam) és a Fészekben vacsoráztunk külföldről idelátogató művésznagybátyámmal és feleségével, és még valakik ültek a hosszú asztalunknál , és szembe a terem végében, a falnál egy kis asztalnál ültek Ruttkai Éva és Latinovits... Egyetlenegyszer elkaptam Latinovits átható tekintetét, és ezután át "kellett" üljek az asztal túlsó oldalára .. háttal ennek a tekintetnek (persze valami álokra hivatkozva asztaltársaimnak), de egyszerűen nem lehetett elviselni... (talán még az is megfordut a fejemben, hogy emlékezett, és most szemrehányást tesz azért, hogy azt az akkori előadást megzavartunk... szégyelltem magam. Lehetetlen , hogy emlékezett, de hogy kérlelhetetlen volt, -minden vonatkozásban- az biztos... ("Ködszurkáló"!)

És volt valami a tekintetében, amit tényleg nehezen lehetett elviselni...

emlékszem, ugyancsak még egyetemi éveimből, a kollégumi szobánkban egy ideig ki volt rakva a fotója, (talán épp ez az MTI fotó, amit egy tegnapi újságból fotóztam ide) egy emeletes ágy fölé volt kiragasztva, szolidan. Szelid szobatársunk nagy rajongjója lehetett. Egy ideges délelőtt  egy másik  szobatársunk letépte a falról a képet...

És a történet most folytatódik. Az előbb, a facebookon látom, hogy ez a fotóletépő régi kolégiumi társam megosztott egy videot, Latinovits mondja rajta Kosztolányi Hajnali részegségét, amit "tetszikelt" és még oda is irta magyarázatként... annyira, ("tetszett"), hogy - hallgatván - sirnom kellett....:

 (valaki alá is irta, hogy "nem csodálom"...) - én se...)

(Igaz, a videon nem látszik csak egy - kicsit giccses - hajnali kép, és nincs ott Latinovits átható tekintete, de a hangjában, a  versmondásában- mégis ott van... nem lehet nem figyelni rá! Ránk.

a legbensőbb, legjobb énünkre figyelmeztet!