elment...
tudtuk , hogy beteg volt, mégis váratlanul és hirtelen...
tudom, hogy grosznak hivták eredetileg (mint a nagynénikém férjét), és volt egy karikaturakönyvem, aminek a cimlapján ő szerepelt (az akkor még valószerűtlenül hosszúnak tűnő orrával (mert az akkor még sovány arcában) s a rajz alá az irta önironikusan de pörlekedve "fele sem igaz", nekem is eleinte az orra volt a legfeltünőbb benne, ami a legmegjegyezhetőbbé tette, de amiről később -persze - teljesen megfeledkeztem, mint külsőségről, Remek, karakter(sztikus) szinész volt, lett.... tulajdonképpen kezdettől az volt... de igazán Sándor Pál filmjeiben lett feledhetetlen főszereplő, s legfőképp Minarikként a mosodásként, akinek szállóigévé lett mondása: kell egy csapat...de sokszor eszünkbe jut... mert kell egy csapat... kellene...mindig aminek az élén minarikok vannak...
láttam egyszer, civilként,a Fészek klubban. még a 60-as években, egy szilveszterkor,pár lépésre tőlem, szinészbarátaival, hivták valami közös fotóra, de odaszólt egy elég triviális mondattal, hogy jön mindjárt , csak előbb kimegy.... és itt egy olyan főnévi igenevet használt keresetlenül, amit nyilvánosan akkoriban nem igen lehetett hallani. de ő olyan természetesen mondta, hogy még csak nem is lepődtem meg rajta (bár, persze, megjegyeztem)...ez a keresetlen természetesség amúgy is nagyon jellemző volt rá, az alakitásaira is (különösen a Fejes Endre által megalkotott és általa életre keltett figurákban), de a bármikori interjúkban is, nálunk, Makón is, amikor Páger dijat kapott, egyáltalán nem "ünnepeltette" magát, és a legutóbbi, immár utolsó tévéinterjúban, ahol nem is magáról, hanem a szeretetteli Down szindromás unokájáról, Emmáról beszé
lt ugyancsak túláradó szeretettel,
a műsor végén pedig bejászották a nem régiben - töröcsik marival közösen elénekelt - számot
várhatunk...
minarik elszállt:
mégis ittmaradt.
