erről-arról-amarról

erről-arról-amarról

szappanbuborékfúvók evolúciója

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2012. augusztus 01. - gond/ol/a

szivárványszínű szappanbuborékok tömkelege zúdul felém az utcán, egy pisztolyszerű alkotmányból, - amit egy kisfiú kezel - pontosabban egy műanyag harcsa szájából jönnek a buborékok - látom megfordulva, s még zenét is hallok, meg csillog-villog az a buborékgyártó...

s jut eszembe: változnak az idők, változnak a buborékfújók...

a mi időnkben szalmaszálból eregettük merengve, egyenként, gyönyörködve a forgó színes, egyre nagyobbra nőtt buborékokban,

aztán jött a műanyag szívószál

jóval később, lányom kiskorában, a modernebb, köralakú fúvóka, a szappanhabtartóval

aztán, most meg ez a "fegyver", ami gyors iramban "lövi" ki a buborékokat a gyanútlan szembejövőre, közben villog és muzsikál... micsoda felgyorsulás, micsoda feldurvulás, micsoda giccsparádé! micsoda... micsoda?!

 

3 komment
elmélkedés eset

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://megosztaniamifontos.blog.hu/api/trackback/id/tr918322604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

179584 2012.08.01. 09:25:39

Hja kérem, a technika fejlödése megállíthatatlan. Sajnos.
Válasz erre 

Hmmmm pajtás 2012.08.01. 17:04:14

Sálom pajtás elftársak. Nézzetek ebbe a tükörbe talán felismeritek magatokat. ------------ --- A szabadpiac álarca A második világháború után az atlanti térségben kialakult emberközpontú jóléti társadalom eszméjére hamar ráunt a nemzetközi tőke. A modell aláaknázását tetszetős, de félrevezető jelszavakkal kezdte. Teret kell engedni a piaci erőknek, hogy a jólét a világgazdaság mennél nagyobb részén általánossá váljon! Létre kell hozni a tőke szabad mozgását, s ehhez le kell bontani az akadályokat. Úgymond így egyesülhet a tőke a nyersanyaggal és a munkával, és így hozhat létre újabb jóléti társadalmakat. A retorikai buzgalom megalkotta a „gazdaságilag elmaradott ország” kifejezésből a „fejlődő ország” fogalmát, jelezve, hogy merre vezet a helyes út. Legelőször az aranyat mint a nemzetközi pénzügyi rendszerben aránytartó szabályt és az arra épülő fix árfolyamparitásokat kellett felszámolni. Erre már 1973-ban sor került. Ezt az IMF által pártfogolt kereskedelmi és pénzügyi liberalizáció követte. Leépültek a vámok és a korábban ellenőrzött nemzeti devizák szabadon átjárhatóvá, konvertibilissé váltak a hetvenes és nyolcvanas években. Konkrétan a globalizmusról azonban csak a nyolcvanas években esett szó először, pozitív értelemben. Meg is fogalmazták legbelsőbb tartalmát a privatizáció, a dereguláció és a liberalizáció egységében, ami minden azóta IMF-terápiában részesülő országnak osztályrészül jutott. (Hazánknak az elmúlt két évtizedben többször is.) Megkérdőjelezhetetlen dogmává merevedett a jegybankok országoktól és kormányaiktól való függetlensége is. A legnagyobb pénzügyi problémák viszont éppen azokban az államokban vannak, ahol a jegybankok formailag is elvesztették függetlenségüket és az Európai Központi Bank fiókjaivá váltak. Azokban az országokban, ahol a jegybankok a kormánytól függetlenek, de a parlamentnek felelnek pénzügyileg, rend van. Hazánkba 1989–97 között érkezett a teljes neoliberális eszköztár, méghozzá gyorsvonati sebességgel, bankreformostul és persze a kereskedelmi és pénzügyi liberalizációval együtt, nem is beszélve a jegybanki függetlenségről. A hazai „műalkotás” tartóoszlopai 1995–96 idején a jegybankelnöki–pénzügyminiszteri álompáros, Surányi György és Bokros Lajos regnálása alatt készültek el. Mese és a valóság A neoliberális piaci mantra növekvő jólétet hirdetett, de mára pusztító, szűnni nem akaró válságot hozott a világgazdaságnak éppen abban a szegmensében, ahol a pénzügyi és piaci „szabadság” annyira kiteljesedett, a magát élenjárónak tartó euroatlanti térségben. Mára szinte minden hamissá vált, jóléti fordulat helyett ott is visszaesés érzékelhető, ahol a világháború utáni évek jóléti fordulatot hoztak. A tőke szabad mozgása azt eredményezte, hogy a tőke megérkezése után nem a jólét nőtt, hanem a tőke megtérülése javult az alacsony munkabérek miatt. A magasabb bérszínvonalú országokból ugyanakkor a kiszervezések miatt százezrével tűntek el munkahelyek. A liberalizált tőkemozgással együtt jár az is, hogy a fogadó országokban elhanyagoltak számos környezetvédelmi, munkavédelmi beruházást, ami szintén javította a tőke megtérülését, de többletköltséget okozott a fogadó országok költségvetéseinek. Kihasználva a szabad pénzátváltás és a kereskedelmi liberalizáció adta lehetőségeket külön iparággá nőtt az offshore tevékenység. Az adók elől világszerte kimenekített pénzállomány nagyobb, mint az USA és Japán együttes egyéves GDP-je, mintegy harmincezer-milliárd dollárra becsülik. Hazánk ebben is élen járt az országból „megléptetett” mintegy 240 milliárd dollárral. Az offshore lovagrend „tiszteletbeli” nagymestere hazánkban éppen a jegybank elnöke. (Oroszországból 750 milliárd dollárt vittek ki. Mivel Putyin erélyesen leállította az offshore trükközést, soha sem tekintik demokrata politikusnak.) Azok a forró pénzek… Nálunk a hivatalosan elszámolt tőkehozadékokon felül a nemzeti jövedelem mintegy tíz százaléka tűnt el évente. A gátlástalan pénzmenekítést kitűnően szemlélteti a tény, hogy a gyorsan emelkedő termelékenység mellett folyamatosan romlik a hazai kereskedelmi cserearány, egyre rosszabb feltételek szerint kereskedünk. A kereskedés zömét pedig a hazánkba telepített multinacionális cégek jórészt saját, de más országokban lévő egységeikkel folytatják. Az export mesterséges alul-, illetve az import felülárazásával viszik ki a megtermelt jövedelmet az adózás elől. A pénzügyi szektorban ugyanez az indokolatlan kockázati felárakkal, valamint a forint és a vezető devizák árfolyam-manipulációival történik. A jegybankban viszont jó magas kamatért, kockázat nélkül pihen több ezermilliárd forint spekulatív forró pénz. Az MNB az egyedüli, ahol a forró pénzeket szeretettel fogadják, és magas kamattal jutalmazzák. Nem ok nélkül történt, hogy a hazai reálbér az 1978-as szintre süllyedt. A kisszámú tulajdonos által birtokolt offshore vagyonban ölt testet a politikailag korrekt beszédmód által mindig is tagadott ellenőrizetlen pénzhatalom. Beleértve a hazai offszámlásokat. Ilyen körülmények között már réges-rég dőreség pia- ci versenyről beszélni. Hisz az egyik fél leadózza, a másik pedig kimenekíti keresményét az adó elől. Az elmúlt két évtized már arról szólt, hogy a politika szereplői is az offshore központú pénzhatalom foglyaivá váltak. Az EU tisztségviselői, kormányok vezetői mára már nem is titkolható módon állnak nagy nemzetközi konszernek, bankóriások irányítása alatt. A papír mindent elbírt Ha már irányítás, elég, ha a Goldman Sachs bankház kiterjedt hálózati rendszerére gondolunk, ami a Fed-től kezdve több vezető bankot, az EU Bizottság több hajdani és mai főbiztosát, bizottsági elnökét, valamint „pénzügyi gyógyító kúrára” fogott országok kormányelnökeit is magába foglalja. A Monti úr által beszedett olasz adótöbblet például egy nagybank kasszájában landolt, de az ügylet államtitok lett. A „leprivatizált” államtitok a nyereség fő forrása. Ez azonban már rég nem piac, hanem gusztustalan bennfentes kereskedés. Hazánk e kapcsolatrendszer kialakításában is élen jár. Nagy nemzetközi adótanácsadó cégek vezetői, munkatársai a közelmúltig csereszabatosak voltak a hazai pénzügyi vezérlő posztokon, jegybankelnökként, pénzügyminiszterként. A jegybankelnökön kívül adóügyekben ma is ténykednek nemzetközi adótanácsadóktól érkezett minisztériumi vezetők. Vajon a rablóból lesz a jó rendőr, vagy éppen a minisztériumi tranzit része a karrierépítésnek? Egyáltalán nem véletlen a hazai offshore világrekord. A politikailag korrekt módon letagadott nemzetközi pénzhatalom mára nem szereplője, hanem csinálója lett a piacnak. Olyan piacot csinál, amilyet az igényei szükségessé tesznek. A világ pénzügyi zsinórmérté­két, a londoni bankközi kamatlábat (Libor) évek hosszú során át hamisították. Az adósok hiteleinek minősítését olyan hitelminősítők végzik, amelyeknek a tulajdonosai érdekeltek a minősített hiteleszközök kereskedelmében. Ha pang a világgazdaság, és az olajárnak esnie kellene, rögtön káosz keletkezik az olajtermelő országokban. Hazánk az elmúlt húsz évben valódi laboratóriuma volt az iparszerű pénzügyi csalásoknak. Bank- és jegybanki törvényt vezettünk be 1991-ben. Évekig azonban sem a bankokra, de kiváltképp a jegybankra nem alkalmazták a nemzetközi számviteli szabályokat, azok valós veszteség helyett papíron nyereségeket mutattak ki. Csak így volt lehetséges súlyos milliárdok kiemelése és ezek külföldre menekítése állami tulajdonú kasszákból. A demokrácia „dicsőségére” a bankok tőkehiányát úgy pótolták az adózók pénzéből, hogy a parlamentet meg sem kérdezték. Ezt a logikát követi ma az eurót mentő alapok logikája is. Nálunk a szakma vezetői üdvrivalltak örömükben a bankkonszolidáció tényén, de Németországban ma nyílt levélben tiltakozik ez ellen legalább százhetven derék közgazdász. Nálunk hatalmas csalások iratai évtizedekig vesztegelnek a bíróságok útvesztőiben. Máig sincs válasz arra, hogy volt-e közük a svájcifrank-hiteleknek a svájci frankhoz, vagy az csak hivatkozás. Mintha senki sem lenne kíváncsi arra, hogy a Libor-szédelgés hol, mennyi kárt okozott nekünk. Fel sem merült, hogy meg kellene vizsgálni, vajon a hazai bankközi kamatlábunk (Bubor) nem esett-e esetleg manipuláció áldozatává. Az elmúlt húsz év alatt eltüntetett csaknem három évre való nemzeti jövedelmünk nagyon hiányzik, emiatt a társadalom végzetesen kiszolgáltatottá vált, ami nem fokozható tovább. Nem volt más módja az államnak, mint az adót eddig kerülő szektorok bevonása a közös teherviselésbe, valamint a társadalom tehervivő rétegei terheinek könnyítése. Ezt tükrözik az adórendszer tervezett és eddig végrehajtott változtatásai, az egykulcsos személyi jövedelemadó és a tervezett tranzakciós illeték. Ezzel a nem ortodox módszerrel sikerült megelőzni nagy európai partnereinket. Ezt nehezen tolerálják, de azt jó szemmel nézték, hogy cégeik évtizedekig remekül kerestek nálunk. Boros Imre
Válasz erre 
süti beállítások módosítása