én még "A vágy villamosa"-ként emlékeztem rá, (szép metafora) tudva az angol eredetit is...(a streetcar named desire) -ez inkább az álom nevű villamos, a mostani fordítás vágyvillamos-a kevésbé költői mint ezek... s az egész darabot igyekeztek meg"modernizálni" most - a Radnóti színházban... a díszletről, jelmezekről nem is beszélve... DE - a lényeg így is előjött, ami koroktól, helyektől FÜGGETLEN. (hiábavaló tehát a magyarítás is - csak felesleges sallang, a fő(anti)hősnő MAGYAR tanárnősítésével....ezektől eltekintve mindent elsöprő az előadás, különösen Kováts Adél mint Blanch.... (még tán Tolnay Klári emlékét is lemossa? de mindenképp méltó hozzá), és a hármasuk, húgával, és sógorával - Csányi játssza, szintén hátborzongatóan, szinte félelmet keltőn . S  micsoda (életszagú) asszociációkat...!

A végén - azt hiszem bőgök - szegény, fonnyadt, beteg Blanch(ok)! Illúziók, (vélt) szépségek, foglya, ...sose a földön járt! hanem vágyai szárnyán...

s hogy megtaposta, kiszipolyozta az élet, és ő is saját magát...