az egyáltalán nem szoborszerű, mert nagyon is eleven - emlékeinkben és könyvek lapjain elevenen élő(!) - Janikovszky Éva szobrot kapott
ma volt az avatása, Szegeden, a már róla elnevezett kollégium falánál, a Tisza parton
nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy vajon mit szólna mindehhez, valószínű berzenkedve de mosolyogva csóválná a fejét: "na de gyerekek..."
sajnos a szobor szinte semmit nem ad vissza eredeti, kedves, szeretetteli egyéniségéből (de hát szobor, mit is "tehetne", az csak "merev" lehet... esetleg rá jellemzőbb, kifejezőbb azért lehetne - leszámitva a kézmozdulatot)--- mégis jó érzés, ez a megörökités, hogy van szobra, hogy beleépül immár Szeged városa látványába is.. maradandóan, "halhatatlanul", többször is eszünkbe juttatva őt...
azért mennyire jobb lenne, ha még élne! igazán élhetne...
de könyvei már élnek, nélküle is (most épp egyszerre 5 könyvét forditják franciára, Svájcban - hallhattuk)
és él az emlékeinkben... (majd egyszer erről is írok bővebben - van mit)
