1.Wallenberg

A Nemzeti Múzeum felé jártam, volt egy kis szabad időm, beugrottam hát az aktuális kiállitásra: nevezetesen WALLENBERGről ( (születése 100. évfordulója alkalmából.) SZÁMOMRA NINCS MÁS  VÁLASZTÁS címmel. Wallenberg, a fiatal svéd diplomata, aki papirjaival rengeteg zsidó embert megmenekített a biztos

elpusztulástól...

a Múzeumban a kiállítás első termében, ha ráállunk egy kijelölt helyre a padlón, virtuálisan "meglepetésben lehet részünk" - olvassuk... csakhogy a szoftver aznap elromlott (csak nem a Napból kiáradó mágneses viharok miatt?) így csak félig részesülhettem abban, amit meglepetésszerűen nyújtott volna a technika. Nos, kaphattam

volna egy shutz-passt, mint annak idején a

fordulók. Ezzel a papírral, menlevélfélével? (a svéd követség által vésett házban húzhattam volna meg magam, illetve - ha jól tudom - kiutazhattam volna Svédországba még mielőtt elvittek volna... rosszabb helyre,... hogy eufemisztikus legyek.)

De kérdés, kér(het)tem volna-e ezt a levelet, mikor tudtam volna-e, miből, hogy "most menni kell", itt az idő...

 2.Nicholas Winton

 A szállodában - nem is tudom, melyik csatornán, talán az ATV-n ? hiszen azt szoktam nézni itt, mert az én tévémről otthon önhatalmúlag lekerült.... nos egy film megy, amire egyre inkább oda kell figyelnem, színes és fekete-fehér, régi dokumentumszerű felvételek váltakoznak, megszámozott zsidó gyerekekről, akik Prágából Angliába utaznak... nevelőszülökhöz, otthonhagyva a sajátjaikat,  a színes képek  pedig ugyanazokat mutatja felnőtten,  évtizedekkel később, egy tévéműsorban, ahova meghívták az őket kimenekítő, jóságos Nichol Winstont is... kinek valamennyien (már meglett emberek) köszönhetik az életüket. Szüleik elküldték őket, még a háború előtt, 1938-ban, hogy megmentsék őket az életnek, ők maguk valamennyien elpusztultak... ha a gyerekeiket nem küldik el, rájuk is az a sors várt volna a koncentrációs táborokban.

mindannyian könnyeztek. én is.

"én csak láttam, mi folyik, és megtettem amit lehetett.. segíteni" mondta a 700 embert megmentő , ma már 102 éves férfi... akinek véletlen folytán a felesége derítette ki a történetét, évtizedek múltán... ő természetesnek vette, akárcsak Wallenberg...

én vajon képes lettem volna-e elszakadni a gyerekemtől, gondoltam volna-e, hogy ez az elszakadás szükséges rossz a még rosszabb elkerülésére, hogy az életnek igy tudom megmenteni.... csak... (soha nem találkoztak a gyerekek édes szüleikkel)

3. -

Az  Irók Boltjába megyek, 7-re, ÉS kvartett lesz irodalmi beszélgetés egy könyvről, de ahogy belépek, egy másik -nem irodalmi- könyv kerül egyből a szemem elé

Bori mukaszolgálatosok, Csapody Tamástól, akivel magam  is leveleztem (megkeresett, személyes érintettségem okán) de én azt reméltem, hogy kutatásai közepette tud majd valami közelebbi információt is adni arról, hogy apám miért is nem térhetett vissza a bori haláltáborból. De sajnos nem, ő se talált nyomára, semmilyen "listán" se...

A galérián hátra ülök, oldalt, és nem tudom nem ezt a (mindenképpen súlyos) könyvet lapozni, még mindig remélve, hogy valami új részletet megtudhatok,....és nem odafigyelni arra, amiről beszélnek (Grecsó: Mellettem elférsz c. regényéről, bár e könyv is az ősök történetének, megismerésének fontosságáról szól - hallom félfüllel), de inkább kikeresem azt a fejezetet (A bori gyalogmenetről), amik  a bori "erőltetett menetnek" azt az útvonalát elemzik a megismert dokumemtumok alapján, ahol apám is "menetelhetett"... .hiteles tanúi vallomások szerint Pancsovánál látták utoljára, valószínűsitették , hogy Cservenkánál, a töm

egkivégzésnél esett áldozatul, de most látom csak a térképen, hogy Cservenka és Pancsova legalább olyan messze van, mint Pancsovától Bor... és hányszor megölhették az úton is akár, még Cservenka előtt..,  milyen borzalmak is kísérték ezt az utat is! ...egy viszont biztosnak tűnik: "Bor és Cservenka között a bori munkaszolgálatosok magyar katonai felügyelet mellett tették meg az utat. "(Cservenkán a magyar keret engedve a német nyomásnak, átadta a munkaszolgálatosokat a németeknek." "1944. október 7-én... a németek 700-1000 zsidó munkaszolgálatost öltek meg a cservenkai téglagyárban."

A különbség tehát csak ennyi: ha valóban Cservenkánál vesztette el életet az apám, akkor a németek -, ha előbb , akkor magyarok által...

Bor és Cservenka közt , Újvidéken még töltöttek 2 éjszakát.(ott kutattam , én is, apám után, pár éve) 12 munkaszolgálatosnak sikerült akkor, ott megszökni., ill. 10-20nak elbújnia a kórház területén (a 3000-ből), az orvosok elbújtatták őket az alagsorban, október 23-án felszabadították őket a partizánok és a szovjet csapatok. igy megmenekültek; a városi kórház 2002. évi emléktáblája szerint "kb húsz" bori munkaszolgálatos kapott a kórházban menedéket....) Apám biztos nem volt köztük. Beszéltem az egyik (újvidéki) túlélővel:  Sosberger Pállal (Csapody is hivatkozik rá) Ő emlékezni vélt apukámra, még a (Berlin)táborból. (ez volt a legkeményebb...)S hogy hétvégeken szellemi előadásokat tartott... A többi... néma csönd...

Nem tudott " segíteni" a személyes tragédiája körülményeinek felkutatásában a kutató se. Meglepődve fedeztem fel a magam nevét a könyvben az őt segítők neveinek listájában, (György Péter , Az Apám helyett írójának) neve közelében, Bubryák István,(a  Rézbánya Borban c. film egyik alkotója) , Ferencz Győző (Radnóti monográfia irója) nevei között.

Bár csak a túlélők neveinek felsorolásában találkozhattam volna az apáméval! De az ő neve elő se fordul a könyvben, hiszen semmi dokumentum nem maradt róla...) (hacsak nem az én vezetéknevem...ami azonos az övével (Gonda) (de az a 60 oldalas tanulmánya "a logika értelméről".... most már tényleg dörömböl bennem, megjelentetés, érvényszerzés után...)

......

január 27. a nemzetközi holokauszt emléknap...

úgy hallom irányváltás történik az emlékezésben, fókuszba a megmeneküléseket, a menekitőket teszik...

jó is, ha arra emlékezhetünk...

különösen ha a menekitő is életben marad...

de van, amikor ezt nem tehetjük. mit tehetünk?!