"...mindjárt..., csak előbb össze kell szedni magamat" - mondja Béres Ilona mint Szkalla-lány a Thália Stúdió pódiumának a padlójáról a másik Szkalla-lánynak, Tordai Terinek, aki  -nevetésük közepette - épp most közölte, a tolokocsijából, hogy "összecsinálta magát"... Béres Ilona (Erzsi) nehézkesen feltápászkodik (mintha magamat látnám...) és óhatatlanul arra gondolok, vajon meg kell-e játszania ezt a színésznőnek, vagy itt valóban Béres Ilona (is) tápászkodik a földről... és az előadás végén, miközben könnyes szemekkel tapsolva, látom, hogy Tordai Teri (Gizus) is egy könnycseppet morzsolgat szét a szeme sarkában, vajon hol végződik-kezdődik itt színésznő és hol a szerep..

március 15-re ilyen téli tájképre ébredtem, ablakomból kinézve:

"most tél van, és csend , és hó... (és halál)?... (az m1-esen tán az is... ítéletidő, elakadások...)

a természet mit se tehet róla, nem szándékosan teszi, de kiszámíthatatlan, itt, előttünk az alföldi utcán még barátságosan szép arcát is mutatja, ablak mögül gyönyörködtet is... csak felejteni kéne, hogy mindez március idusán... amikor már a tavaszt is szoktuk ünnepelni. Pedig, emlékszem, 56-ban vagy 57-ben is ilyesmi volt, hógolyóztunk az iskola előtt, általános iskolás voltam még, hetedik vagy nyolcadikos, de az is rendkívüli esemény volt, anyu említette is, akkoriban, hogy "bezzeg az ő idejükben" piros pöttyes, rövidujjú, nyári ruhában, és térdzokniban mentek a március 15-i ünnepségre. Hihetetlen! Mi ez a eljegesedés...?)

a fővárosi nyílt téri ünnepségek le is vannak fújva, nálunk is rövidített az ünnepély a Kossuth szobornál... pár éve is kissé havas volt, lányom - amúgy ritkán használt fekete téli kabátjában mondott ünnepi beszédet, még diákként... ma Pesten "ifjú költő"ként, a közéletiségről, forradalmiságról fog kerekasztalbeszélgetésben részt venni, persze zárt téren...

én, mint valaha, diákok szavalatainak többnapos zsűrizése után, irodalmi műsorra megyek a Hagymaházba,

majd utána az eredményhirdetés... néha dejavu érzésem volt/van.... ugyanazokat a verseket hallom, néha úgy érzem öncélú ez az egész, és hiányolom a forradalmi tartalmat, mintha az apropo elsikkadna,  néha a műsorban is, de azért szépen énekelnek, verseket, táncolnak is (bár az összefüggést nem mindig tudom felfedni az ünneppel), de József Attila Születésnapjára (a 32.-re) irt verse most meglep engem is, vidám-modern-táncos hangzása feldob, (később megtudakolom: a Csik együttes zenei leleménye)..csak utólag gondolkodom el rajta, nem is olyan vidám az a vers mint az eléneklése... de örüljünk, mert diadalmas, játszani is enged - hű a költőhöz, (ki vidám is volt!) tetszene neki - remélem....

A polgármester már  majdnem 30. éve adja át a gyerekeknek a könyvjutalmat,  simogatja a

kisdiákok fejét, már-már mint egy kedves nagyapó (mindenki kap könyvjutalmat, nem csak a díjazottak), felkészítő tanárok csokrot, és persze, a zsűri, mi is, olyan erős illatút, hogy elbódulok tőle, látom is; liliom, nárcisz... hú, és ez el is fog hervadni, de addig is kis tavasz a télben, mint mondja a hagymaházvezető, akinek ötlete volt már 30 éve is ez a széleskörű verseny, valamikor lányom is a szavalók (nyertesek) közt... de most is kap gratulációt -  látták fb-on  fiát, "gyönyörű!" - most ehhez gratulálnak! "mindennek ideje van" ... de lányom azért március 15-t is tartja, este, "forradalmi vagány históriák" program (az ő "vagány" fotójával hirdetik)...... majd taxival mennek, mert az ítéletidő még tart. Ki is írták, közben, a meghívó alá, hogy csak azok menjenek, akik biztonságosan tudnak közlekedni... siet is majd vissza. taxin, a fiához...

Tartja magát a forradalomhoz nem  illő tél, a befagyott forradalom...

Délután, az ünnepségről ilyen téli tájban megyek hazafelé....

A csokorral kezemben... kis tavasz a télben... méghozzá bódító

de majd csak lesz még , igazi is...

talán

amúgy is olyan Makón a  Makovecz féle Hagymaházunk (ami valójában Művelődési ház, de aminek a helyén áll, annak is hagymaház volt a neve, eredetileg tán a funkciója is némiképp) - mint valami székesegyház, hatalmas méreteivel, oszlopaival, a négy üvegkupolájával... de most tényleg, mintha egy szertartásnak lettünk volna tanúi , amit Gryllus Dániel vezetett le, zenésztársaival, Pál apostol leveleit előadva.

Sorba járják műsorukkal a Makovecz "templomokat" (volt már efféle koncertkörútja Lajkó Félixnek is - arról lemaradtam. Örülök, hogy erről, nem, bár a sok üresen maradt hely azt mutatta, hogy nem mindenki tartotta olyan fontos eseménynek ezt, városunkban... Viszont, akik jelen voltak, csendes áhítattal hallgattak, a végén viszont annál lármásabban és hosszan tapsoltak. Méltán.

Aztán meg, lent, az aulában válogattam a CD-ik közül. A gyerekeknek szánt CD-k közt rögtön régi "ismerősökre" bukkanva. A "Nálatok laknak-e állatok?"... címlapján egy majom azt a régi ugyanilyen című könyvet tartogatja kezében , ami kislányom kedvence volt... magnókazetta kísérettel, meg "Az én szívemben boldogok a tárgyak"... (Szinte minden Kaláka kiadvány megvolt/van - persze még nem CD-s... akkoriban, a 80-as években...)

Odavittem dedikáltatni Gryllus Dánielhez, és ő már előre kérdezte, mosolyogva: ugye unokának lesz? Mondtam: kicsit bonyolultabb a dolog, mert az unoka anyukájának is - újólag -, azaz mindkettőjüknek. Remélem örülni fognak neki, mindketten. Gryllus is örült, sok szeretettel dedikált mindkettőjüknek!:) Generációknak okoznak örömöt, élményt! A mi esetünkben már 3-nak is... (mert hogy nekem is...)

hát ez valami nagyszerű! az első pillanattól, érezni , hogy Örkény világába lépsz (bár újabban ehhez nem kell a kiállítására menni,  - elég járkálni a világunkban...) az a bizonyos felszólítás, hogy álljunk terpeszbe és nézzük mélytartásból a világot , fordítva..

teljesen feleslegesnek bizonyul - u.i feje tetejére lett ez a világ már állítva (magától is úgy van! ha egyenesen nézed is, mintha Örkény előre megírta volna (remélem, nem önbeteljesítő jóslatként - bár mit lehet tudni - ezért is bánnék én óvatosabban az iróniával...is)

Az abszurd már nem csak a könyvek lapjain van... Abszurdisztánban élünk... ahol az abszurditások felülmúlják az írók legmerészebb álmait...

Örkény meg kifejezetten szórakoztató....:) mint a fotókon is lépten-nyomon ránk bukkanó kedves-megbocsájtó-elnéző és bölcs  mosolya!

még ebben a kontextusban is - a sok TILOS tábla fölött.

Hát igen, A mosolyt soha senki se tudja betiltani. (legfeljebb az arcunkra fagyasztani.)

egy hosszú, pirosra festett padon, műfüvön, a pad alatt teásibrikekkel 5 fekete nadrágkosztűmbe öltözött (színész)nő a Thália szinház kisszínpadán, még nem kezdődött el az előadás, csak kvázi, mert mikor el is kezdődik, ez is egy minthaelőadás, de roppant lenyűgöző, s mi több érdekes! a Nyugat nagy (férfi)alakjainak feleségei, "női", szólalnak meg, többnyire lerántva a leplet a férfiaikról (néha az ő szavaikat is megidézve)...ezek a nők voltak, múzsák, feleségek, szeretők stb... és néha úgy tűnik lehettek volna igazi írók is! - ha a férfiírók (vagy a szokványos nősors) nem nyomják el őket, ha nem az ő szolgálatuk, de mindenképp a körülötte forgásuk tette volna ki az életük javát. Pedig milyen színes, érdekes egyéniségek! (Érdekes módon épp Kaffka Margit, az egyetlen köztük igazi nőíró "szövege" tűnt halványabbnak, Kosztolányiné Harmos Ilonáé - Gryllus Dorka életelevenségével ráerősítve így is megcsillant sokmindent ( ő irt is két könyvet, de inkább dokumentumjelleggel, bár élvezetesen, a férjéről is, - én használtam is szakirodalomnak...) ÉLVEZTEM EZT A 100 PERCET, A MELODRAMATIKUS ZENEI ALÁFESTÉSTŐL FÜGGETLENÜL. (BÁR AZ TETSZETT, HOGY JELLEMZŐ MÓDON, AZ EGYETLEN FÉRFI"SZEREPLŐ", A ZONGORISTA, EGY KALITKÁBA ZÁRVA FÜGGÖTT FÖLÖTTÜK, KIREKESZTVE MINTEGY ÉS CSAK ALÁFESTÉSRE KÁRHOZTATVA EBBEN A NŐVILÁGBAN. Érdekes módon, persze, a végén, a férfiak is nagyon tapsoltak... *

Aztán eszembe jutott egy nemrég megjelent könyv (nevezetesen épp a lányomé), és a könyv ("Jönnek az összes férfiak") élénk kritikai visszhangja. A sikerlistákon rajta van! Az Irók Boltja eladási listáján már 2. héten is, és most hozzájött a Magyar Narancs kritikusi szakértőkből álló listája is. Nomeg rengeteg rangos kritika: Borbély Szilárdé a Vörös postakocsiban, Az És ben is, most a Magyar Narancsban is, meg az Apokrifban, és még várhatók... Kicsit felkavarta a port, a szokványt ahol a múzsák (lásd fent) mindig nők voltak, most pedig férfimúzsákról olvashattak - jelzem elég ironikus színezetben (is). És érdekes, hogy tetszik nekik! A "leleplezett" férfiaknak... És nagyon jó. S hogy különösen az új nemzedéknek, a még a szerzőnél is egy-két évvel fiatalabb férfi(fiú?)kritikusoknak (az egyébként nagyon szigorú Lengyel Zsoltnak, ("Beszédtöredékek a szerelemről" c. írásában "az utóbbi idők legmeggyőzőbb (kvázi)debütálásnak egyikévé kíemelve), Fehér Renátó meg így lelkesül (kicsit azonosulva is a mondottakkal)... "Ez a költészet  hitelesen képes beszélni olyan érzelmi szituációkról, amikről már kamaszkorunkban is gondoltunk valamit, csak nem volt kellő tapasztalatunk és önreflexiónk rákérdezni, átlátni: "elégedettséggel tölt el, hogy már /nem vagyok kamasz, ez  fedezet gúnyos mosolyokra."

én meg nagy örömmel látom, a kritika által újra felfedezett ...gyereknek lenni... és főleg a "kiskamaszkönyv" után, hogy kicsit ez a könyv is kamaszkönyvnek minősül - mármit a témát tekintve -, (csak visszanézve rá),(bár nekem az első felnőttkönyvként dedikálva épp:) u. i. vitáink során a szerzővel, többször volt szó a kamaszkoráról - ami -szerinte - nem is volt! (hm...)

"Azt mondja lányom,

hogy nem is várhatom el,

hogy megértsen.

de nekem kutyakötelességem

lenne  - megérteni őt!

Hiszen én már voltam fiatal

de ő nem - öreg.

..Meg azt is mondja

hangoztatva a  "leválás"

szerintem elavult műszavát

-én u.i. az integráció hive vagyok

a pszichológiában is és

a való életben ugyancsak

s hogy ez legfeljebb csak a kamaszkorban

aktuális - s átmenetileg -

hogy ő nem is volt kamasz!

de hát irt róla 2 kötetet is!- mondom

de  épp azért irt a kamaszkoráról

annyit, mert nem is volt neki...-

mondja ő

(s erről is csakis én tehetek!?)

Van benne valami!

Én is arról az élet(em)ről akarok irni

most, a vége felé...ami nem is volt..."

(Miért is? Talán mert mindig más, azaz Más volt fontosabb... Lehet, hogy ezért is tetszettek ill. találtak annyira el a Nyugat nőinek szavai?!!!

......

* http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/szinhaz_-_nagy_asszonyok_-_biro_kriszta_nonyugat-75266

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/2915/nonyugat-orkeny-szinhaz-thalia-szinhaz-poszt-2011/

kerékpározás közben jutnak a legjobb gondolatok az eszembe

épp bekanyarodtam vele , ebéd előtt, az ételbár elé...még gondoltam is rá, hogy ez a két rövid, frappáns , egymásnak feszülő és mégis egymást kiegészitő  s fontos gondolat - ami hirtelen - a fejembe ötlött, pont jó lesz a blogbejegyzésre...

de leszálltam a bicikliről, megebédeltem.. és a két , csinosan összefüggő gondolat tartalmát... mindenestül elfelejtettem. Azaz csak a formájára, a keletkezése körülményeire, emlékszem, a tartalmára nem.

kipattant a fejemből, mint Pallas Athene (Zeuszéból), és eltűnt... azóta is - hiába -keresem...

lehet, hogy újra biciklire kéne ülnöm, és ugyanott bekanyarodni...?(az azonos szituációk és helyszínek mindig visszahozzák az elveszett dolgokat, igy vagyok még a tárgyakkal is, mert azokat meg pláne ott hagyom, ahol épp vagyok és leteszem...(egy kulcscsomót, egy szemüveget, stb...) node a gondolatokat mégse kéne, csak úgy széthagyni, (mert  láthatatlanok, igy aztán örökre elveszhetnek...) ha már olyan jók, persze, lehet, hogy az elveszitésük teszi őket igazán becsessé...

....

régi tanitványomtól kaptam levelet, amit két régi (hetvenhármas) diákszinpadi csoportfotómra irt, amit elküldtem neki, megköszönte, többek közt ezt irta...

"...nagyon-nagyon köszönöm a fotókat! A makói gimi akkor meseország, és én minden jót
megkaptam Tőle(tek). Igen hálás vagyok...."

(jó volt nekem is a régi diákjaim tiszta tekinteteibe nézni, újra, legalább a fotókon)

érdekes egybeesést fedeztem fel a később felrakott litera  netnaplóval, (vőm irta, tegnap meg az az unokámról, arról, hogy játszik vele) ahol csak kérdésként és álmokként szerepel az elküldeni akart egyetemi tanárjaik mellett tüntető  diákokkal kapcsolatban , de ugyanez a "meseország"..(?!)

 "Milyen törékeny erő van ebben, átlag 21 éves bölcsészlányok és fiúk körbefogják, körbesétálják az épületet, amelyet féltenek, és azt kiabálják, hogy az egyetem az övék. Ki volna az, aki nem ilyen, a Bildungban minden erőszaktól irtózó elszánással hívő, csiszolódni vágyó, tündéri stréberekről álmodna, hát nem csak Meseországban van ilyen?"

amit elvesztünk, az mindig "mesésebb" lehet(?)--- bár levéltári kutakodásaim közepette is azt láttam, hogy milyen elhivatott, komoly munkát folytattunk mi, tanárok, a gimiben, a tanitványokért, a tanitásért, csupa nemes szándék, és  eredmények is megmutatkoztak !... úgy tűnt, nem volt hiába,...

aztán valami el kezdett hanyatlani...

(tán bennünk is...)

mi történt, mi történik... ebben az országban?!

.....

vagy talán csak elveszitjük a legjobb gondolatainkat, mint én a biciklimről leszállva - valahol az országúton...,  láthatatlanul, meg a múltban vagy álmokban  hagyva...(?)

azt mondja a Cserhalmi, az új Páger-díjasunk, miután megilletődve felhúzta a város szülöttéről, pecsétgyűrűjéről alapított színész-díjat, hogy lehet , hogy furcsálljuk, de ő valahogy úgy érzi most magát,

mintha eljegyeztük volna a várossal....

és úgy is viselkedik egyébként is, mint egy meghatódott, megilletődött "vőlegény"...

már feltűnt a terembe lépésekor is - bár meg kell mondjam, ezt minden korábbi díjazottunknál is tapasztalom - persze, hisz olyan nagy tiszteletben, ünneplésben van mindig részük a közönség, a város lakói irányából, hogy ezt rögtön megérezhetik , és visszasugározzák... (azt hiszem fővárosi környezetben ritkák az ilyen tisztaszívű, lelkes ünneplések...)  fehér ingben, sötét öltönyben jön, nem is annyira "vőlegényesen", még, inkább "kisfiúsan"... már csak elől jutott helyem, a fotósok közt szinte, de mivel úgyis rendetlenkedik a zoom, legalább az az előnyöm megvan a fotózáshoz  is...

különdíjként a dáliagumóknak örül, amit a Hagymaház igazgatónője hoz neki befőttesüvegben, merthogy az egykori vagány bohém, konszolidálódott "kertész" is lett..

Réz Ádám most odavan, mert az ő területe a film, és Cserhalmi elsősorban filmszínész valami 251 körül tartanak filmjei összeszámlálásával, de van még egy közös témájuk, a lányaik, mindkettő filozófia szakos, "filozófus", ahogy némi túlzással Réz mondja (Cserhalmié azóta átnyergelt a filmszakmára, sőt filmszerepet is adott , rendezőként apjának), de a filozófusság a lehülyézéssel szinonima a családon belül...illetve úgy tűnik  vannak szülők , akik beismerik (ezzel egyet is értek), hogy a gyerekük bölcsebb lehet náluk, és tőle is lehet tanulni, sőt. Cserhalmi egyenesen elismeri, hogy a lánya vette kézbe a nevelését, mikor 14 éves lett, de azóta is folytatja ...

persze szó esik Págerről is, akivel nagy közös filmjük volt a z Elveszett paradicsom (ez egyben Páger utolsó filmje), és lelkesen mondja, hogy milyen szaktudással , filmtudással rendelkezett, gyakorlatiasan is Páger.., hogy felvétel előtt megkérdezte milyen optikával veszik, s ennek megfelelően dolgozott - gazdaságosan...

szó esik Cserhalmi cseh ill szlovák filmjeiről is, s hogy ezekben milyen jelentős szerepe volt a fátvágni tudásának, no meg az alkatának... ehhez Kútvölgyi Erzsébet tavalyi Páger-díjas, és friss kuratóriumi tagnak is volt némi hozzászólása, mint egykori rajongói egyikének... de ne tévedjünk erre az ingovány ösvényre... (nem szeretném idézni a rajongások mikéntjének ecsetelésében). Hegedűs - sajnos - most hallgatott, bár mindig olyan ékesszólással méltatta a díjazottakat... Szalma Tomink (egykori diákunk, színpadosom) is csak hallgatott, a színpadon, szemüvege mögül, szigorodó arckifejezéssel, fölötte is múlnak az évek... akárcsak egyre büszkélkedőbb  és terebélyesebb polgármesterünkön (szerénységemről a nézők sorában - nem is szólva, hiába már 12. éve jövünk a Páger díj adásra, időközben már két ölbenülő Páger-dédunokával is gyarapodott az ünneplők sora)

mondjuk Cserhalmin nemigen látszik az idő, múlása! ahogy egy "vőlegényhez illik is...

.....

...sajnos ide nem sikerült a fotókat feltenni, de ezen a helyen (a napiblogomban megnézhetők a díjátadáson készült -és a szöveghez kapcsolódó- fotóim is:

http://lineas3.freeblog.hu/archives/2013/01/28/a_város_vőlegénye/

azon töprengek, hogy miért nem bírnak elviselni emberek semminemű kritikát. Miért veszik személyes támadásnak, sértődési oknak. Miért nem gondolkodnak el legalább egy kicsit a hallottakon, hátha van benne valami igazság, valami hasznosítható. Miért hisznek el inkább bármi, akár megalapozatlan dicséretet. Illetve miért várják azt eleve el. És akik  megteszik (ráadásul nem is őszintén), miért gondolják, hogy ezért örökre lekötelezték a megdicsértet, (aki talán mégse igényelte. (mint ahogy persze a leszidást se)

azon gondolkodom, hogy hogy lehet az, hogy a legdurvább szavakkal is megsértenek embereket, és ők még az eufemizmust se bírják elviselni, ha rájuk utal (és nem pont dicséret, illetve inkább csak annak elmaradása (egy "ez nem szép tőled " pl. már teljesen kihozza őket a sodrukból)

azt se értem, hogy hogy követelhet olyasmit másoktól valaki, aminek végrehajtására ő képtelen . (Hogy pl  egy pillanatot se tud várni másra, de ő várat másokat órákig.)

azt meg pláne nem értem, hogy ha valaki vérig sérti a másikat, a legdurvább módon, miért várná azt el , hogy a sértett kérjen bocsánatot! vagy ha netán ő rászánja magát egy formális "neharagudj"-ra, miért tekinti ezt természetesnek... és miért csodálkozik azon, hogy a másik fél nem egészen...

azt se értem, hogy miért várható el, hogy egyből rájöjjünk, ha irónia ürügyén a szavakat eleve ellentétes jelentésükben használják! egyáltalán, azt se értem, hogy az iróniának (a gúnynak) miért kellene átvenni a természetes, nyílt beszéd funkcióját a kommunikációban, s egyáltalán miért kell kigúnyolni a másikat (még a Biblia is tiltja egyébként!)

azt se értem, hogy miért beszélnek (sőt írnak!) olyan durva , otromba sőt trágár szavakkal az emberek, hogy felfordul a gyomrom lépten-nyomon,  és azt főleg nem, hogy másoknak ez miért tetszik, és miért tapsolnak neki, illetve jót röhögnek rajta...

(na tessék, már én is alpáriasodok!)

sohase voltam egy élő illemtan könyv, de vannak dolgok, amiktől az ember zsigerelig berzenkedik, illem"tudás" nélkül is, mert érzi.., hogy a másikat tiszteletben "illik" tartani, figyelembe véve az ő érdekeit is, és nem akar ártani neki,

...

ha már emberek vagyunk. ha még emberek vagyunk!

lásd be, hogy a másik is az!

és ha nem teszed, akkor a saját ember voltodat (is) alacsonyítod le, még ha közben észre sem veszed..

mert "az is te vagy"...

ezt viszont, tényleg,  sokan nem értik!