úgy hozta a véletlen, hogy két filmet is láttam gyors egymásutánban, ami a fiatalok (véletlen épp házaspárok) és öregek (egy-egy szülő) közti kapcsolatról (ellentétességéről, feszültségéről) szólt. Egész más karakterű, jellegű, hangulatú filmek, de mégis. Az közös volt bennük, hogy nem értik egymást öregek és fiatalok... és főleg, hogy a fiatalok azt hiszik, hogy ők jobban tudják mi jó az öregnek, és helyettük akarják irányítani az életüket, mintha ők nem lennének képesek rá, közben  nem is feltétlen az ő (hanem a saját) érdekeiket nézve.

az egyik film (utólag tudtam meg a címét: Egy asszony élete... (2007), de nem a Maupassant-i, bár egy  könyv, (de kanadai)  feldolgozásából készült (és annak címe Kőangyal), tulajdonképpen egy megöregedett (és  beteg ) asszony életének visszapörgetése...  a neki szánt öregek otthona (illetve valójában  a kórház) elöli menekülésként, valóságosan is vissza a régi, fiatal élete tengerparti színhelyére, egy rombadőlt kunyhóba... világéletében eredeti, és lázadó volt, és önálló, öregségére is makacsul, elszántan az maradt: önmaga. De mégis csak megbékélt a legvégére a sorssal, (és a fiával is)*

a másik meg egy vígjátékféle: Elsietett házasság (1968); a már elhunyt, de még mindig  bennünk is élő nagy színészeink l Básti, Tolnay Klári főszereplésével. Ők egy fricskát mutattak be, a fiataloknak, arról, hogy öregember nem vén ember, hogy még a szerelem, az újrakötött házasság , a boldogság, ami várhat rájuk, s a fiatalok aggodalmaskodásait és visszatartani akarását lerázva, előttük az élet... no meg a Básti-alakította "ifjú férj" unokája előtt, aki legalább olyan szimpatikus volt (a középgenerációt átugorva), mint az öregek...(igazán "öreges" gondolkodású itt a középgeneráció, élén az ellenszenves, önző menny szerepét remekül játszó Tordai Terivel.)

......

* Ellen Burstyn az Egy asszony élete főszereplője, és ahogy nézegettem fotóit, döbbentem rá (bár mindig ismerős volt!), hogy egy ifjabbkori nagyon emlékezetes filmélményemnek  is ő volt a főszereplője (Oscar díjas alaítással!): Aliz már nem lakik itt. (1975) " De ott még valóságosan is fiatal... ő is. (a színészek is megöregszenek , nem csak a szerepeik, és el is "költöznek", előbb-utóbb ők is,  csak szerencsére, szerencsénkre ők a filmjeiken még utána is itt maradnak...)

elképesztő, hogy

hogy mennyien voltunk kiváncsiak Cezannera, még ma is, hol nekem jöttek, vagy én mentem neki valakiknek, soha ennyi embert még nem láttam tolongani a Szépművészeti képei előtt.

hogy kimindenki hatott Cezannera, elődök, kortársak, mennyi tanulmányt folytatott, hány művet másolt, mennyi vázlatot készített (Goya, Delacroix, Pissaro után pl.)

Semmiből nem lesz semmi. Mindenki tanul az elődöktől. Közvetítésekkel is.

Michelangelo és Rubens is ott van a példák (és a másolatok) közt.

Bevallom, én sose voltam "oda" Cezanne merev gyümölcscsendéleteiért. Túl fantáziatlannak tartottam. Úntam. (Pedig az itteni feliratok szerint a nézőszögváltásai (egy képen belül) a "nyugtalan csendéletek hirnökévé" teszik. (Vagy eleve lehet, hogy jobban kellene rajonganom a konyhaművészetért is?:)

Gesztenyefasorait viszont szívesen elnézegetném a szobám falán. (akármennyire is egy korábbi művész koncepciója utánzásának tűnik.)

Vitatható, hogy Cezanne egy régi kor lezárása vagy egy új kor kezdete. Talán egyszerre mindkettő. De az utóbbi inkább, hiszen óhatatlan a túllépés is.

ünnepség a hagymaházban, ahova nyugdíjas korom óta hivatalos vagyok, mint egykori közalkalmazott (esetemben : tanár), de ma erre egy kacifántosabb kifejezést hallottam a polgármestertől:

"önkormányzati érdekszférába tartozó szépkorúak"

velünk telik meg évről évre a karácsony előtti egyik napon a hagymaház (majdnem) , mindig jönnek újak (persze, a  friss nyugdíjasok), és nyilván kopnak ki az öregebbek.., így változik egy-egy iskola diáksága is, azzal a különbséggel, hogy ott a régiek nem végleg mennek el, csak az "életbe" ki... ami - most látom csak igazán, a vége felé, hogy meglehetősen rövid (volt). Tegnap Hankiss Elemér szájából hallottam többször is ugyanezt, egy interjúban, azzal kiegészítve, hogy a lényeg, hogy valami értelme legyen, míg itt vagyunk, ne ugyanúgy hagyjuk itt, mint mikor beleérkeztünk... ami őt illeti, meg lehet elégedve... polgármesterünk viszont mondott ma valami olyan bölcsességet, ami nem engedi, hogy legalább most elégedetlen legyek magammal, mert azt mondja, ilyenkor legalább, karácsonykor, béküljünk meg, magunkkal is, csak akkor tudunk adni szeretetet (nomeg elfogadni is). És persze béküljünk meg mindenkivel, ha van feszültség valakivel, oldjuk meg, vagy ha nem, legalább tegyük félre.

A műsor nagyon szép volt. És most nem fogok azon fennakadni, hogy ugyanez a tánccsoport adott elő karácsonyi táncjátékot nekünk tavaly, meg a 3. adventi gyertya gyújtásakor is, és nagyon emlékeztetett a mostani táncjátékuk a tavalyira, bár ez még teljesebb, még élményszerűbb volt... végül is a címe is más: Nagykarácsony éjszakáján (a tavalyié: Betlehemi királyok) S végül is, a karácsony is ugyanaz! nem lehet újat kitalálni róla. Legalábbis a történetről. A rezonanciája persze változó. Gyönyörű volt, ahogy a színpad benépesült, kicsikkel, nagyokkal, fiatalokkal, érettebb korúakkal, gyerekekkel, angyalokkal...

Ahogy körbevitték a "kisdedet" , e szavakkal:

Legalább ti, jóemberek

fogadjátok a kisdedet

házatokra boldogság száll

ha betér az égi király

(de hogy is volt az? hogy istállóban kellett megszületnie? csak azért, mert senki se fogadta be őket. akkor.,ugye)

itt most, körbetáncolják, ünneplik. mi is...

a karácsony a születés ünnepe. a reményé. a jövőé. a gyermekeké. a szereteté.

A záró Ady vers is pedig de nagyon megszivlelendő:

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

úgy látszik, betelt a pohár azaz most már észre is vették...

(hogy már rég túlcsorog)

valami elkezdődött, valami folytatódik

mert nem mehetett igy tovább

értesülni eseményektől távol a neten lehet, (a közszolgálati tévé, rádió nem alkalmas rá, mert részese is lett annak, ami tarthatatlan), s épp most nincs hang a gépemen, de nézem  és látom a tiszta diákarcokat (tanárarcokat is, mert most ugyanazon az oldalon, a tudásén, állnak, hogy a kultúra, a tudomány, a művészet ne legyen kizsigerezett, alultáplált s megvetendő ebben az országban)

nem hallom, de látom a tiszta tekinteteket

nem tudom, mit sikerül elérni, kijátsszák-e őket, mit annyiszor, de látom, nem visszakoznak, mennek, mennek, egyik helyről a másikra, most a Rádió elől, a Színművészeti termeiben határozták el az általános sztrájkot szerdától...

épp akkorra még a mi gimink is hirdetett egy tüntetésfélét, a szegedi előtt, ...  ki is gondoltam nézni oda (egykori tanár, szimpatizáns - mindig is volt bennem valami lázadó, csak akkoriban úgy véltem: "nem lázadást igényló talajon")... (s épp ma kaptam meghívót a 20-i karácsonyi koncertjükre is, na de ha sztrájk...?... remélem a koncertre, a kultúrára, épphogy nem vonatkozik... hiszen azért is van)

annak idején, a gimiben a "forradalom" definíciójaként, 3 ismérveként valami ilyesmit tanultam:

1. ha az elnyomott osztály már nem akar a régi módon élni...

2.ha az uralkodó osztály már nem tud a régi módon uralkodni...

3.ha kialakult egy feszült társadalmi, gazdasági, politikai (nota bene forradalmi) helyzet ...

akkor... jön a "gyökeres változás"

ezt meg a bölcs nagynéném emlegette, párszor:  "minden zsarnok uralma csak addig tart(hat), amíg fel nem lázadnak ellene..."

...

nohát lássuk, mi lesz...

nem vagyok felforduláspárti

de  a gyomrom már jónéhányszor felfordult a közelmúltban...

legyen végre egy normális, talpán s nem a feje tetején álló ország körülöttünk

persze, felfordulás nélkül

én bízom a tiszta tekintetek erejében! (szavaik nélkül is)

....

"veletek száguld, viv, ujjong a lelkem..."

advent 3. gyertyáját gyújtja városom is, a szökőkútnál, oda igyekszem a latyakos, havas, összetaposott őszileveles úton - mintha egyszerre lenne több évszak itt most (majd' megfagytam még tegnap, a lehűlt lakásban is, most meg a meleg gyapjúpulóver a már pluszban túlfűt, kint is, vagy valami más is fűt most odabent? mintha egyszerre sűrűsödne össze bennem az egész év... vagy tán az egész élet?) nem is tudom, milyen műsorszámok lesznek, de muszáj felmennem,  jelen lenni, részt venni a közös élményben (ünnepben), mert az ... számomra  (is) , (nem pusztán vallási s pláne nem egyé, hanem egyetemes), többen elmondják gondolataikat karácsonyról..., meggyújtják - épp szemben velem - a rózsaszín gyertyát, aztán  a műsor: a Forgató néptáncegyüttes táncjátéka, kicsit emlékeztet tavaly karácsonykor a nyugdijasjköszöntő hagymaházi szinpadon látottakra , de  nem ugyanaz, rövidebb is, viszont az ünnep igazi lényegére most döbbent rá... igazán... hátra menve, mert már csak ott lehet jól rájuk látni a sok embertől, s hogy fotózhassak is.... ott is vannak páran, régi ismerős lép hozzám, ölel át és gratulál az unokámhoz, szívélyes mosollyal, őszinte örömmel... aztán egy másik , ifjúkori ismerős is, ő is, látta a fotón, milyen szép, mondja - és neki is ragyog a szeme (legutóbb a két unokájával láttam, ücsörögtünk egy nyárvégi padon,  akkor még nem született meg az enyém... csak beszéltünk róla is)... nézem a táncot. és egyszer csak meglátom azt a kis diszletágyat, a kisdedét, és igen, ekkor villan belém, a felismerés élesebben, az érintettségtől(?), mint bármikor, hogy mi most (is) egy kisdedet, egy kisded születését ünnepeljük, és persze, hogy nem tudok, személyesen az én kisunokámra, a mi "kisdedünkre" nem gondolni, a meghatottságig, hogy őt (is) ünnepeljük, most, karácsonykor, a születés ünnepén, az ő születését is, és hogy minden újszülött a megváltás ígérete is egyben..

(nem lehet véletlen, és nem csak az irántunk meglevő  figyelem jele, hogy nem tudok végigmenni úgy az utcáinkon, hogy ismerősök ne fejeznék ki örömüket, őszintén, hogy ők is mennyire örülnek, az én unokámnak... mintha egy kicsit az övék is lenne, az öröm biztos... egy kisbaba , születése mindenkinek öröm... a legnagyobb... )

délután a fb-ra ilyeneket írtak az "ez lettem", öregségen siránkozó fotóaláírásaim kapcsán, hogy: sok boldog és egészségben eltöltésre érdemes évet kívánok a most még csöpp unoka boldog mosolyában fürdőzve...! (volt tanítvány) Édes Julikám ne a korodra gondolj,hanem a gyönyörű unokádra és akkor semmi sem nehéz (volt osztálytárs)Az unoka mindent ( bánatot, fájdalmat, kort, ) feledtet.(másik volt tanítvány)

régóta  hányódik  otthon a fekhelyem melletti asztalon, az elolvasandó könyvek közt Szép Ernő Emberszag-a. (lányom hívta fel rá a figyelmemet, ő írt is róla, az ő könyveiből való) Vannak könyvek, amiket bármennyire is el akarnék olvasni, csak tologatom, ezért vagy azért (de félek tőlük?). Most kapóra jött; egész véletlen vettem észre a mai délutáni programot, a Budapesti jazz klubban a régi Odeon mozi színhelyén: fel fogják olvasni a MŰVET! Eredetileg Vallai Péter műsora lett volna, őt kérte fel a MAZSIKE, de a halál megakadályozta, most egykori színészbarátai: Kern András, Lukáts Sándor, Hegedűs D Géza helyettesítették (megjegyezve, hogy nem tudnak olyan jók lenni, mint ő lett volna, Kern egyedül Mensároshoz (a XX.század előadóművészéhez) tudta mérni..., de én úgy vélem, nagyszerű volt a felolvasás,

és egyben méltó a megemlékezés a pályatársról... És nem kellett volna félnem az elolvasástól. Szép Ernő a finom lelkű , finoman de realisan mutatja be a borzalmas időket, amikor a zsidókat csak mert zsidók, összezárják, elhurcolják, lekiabálják, megöldösik... (el is fogom  olvasni, mihelyt hazamegyek különösen azt az itt zárórészt, amit Hegedűs mondott

töredelmesen, hogy ez az egész (háború)

az ő, mármint az író hibája, mert isten adott neki egy szívet, és a többieknek is, és ezt nem mutatta meg, nem mondta meg nekik (eléggé)... pedig dehogyisnem (a többi korábbi művében, de hát mit tehet az író? ugyan mit? ma is...!) engem mindenesetre  megríkatott.... ez katarzis volt. hogy HOGY MERIK EZT CSINÁLNI!..hogy HOGY NEM HAGYTÁK AZONNAL ABBA?.. hogy ÉN VAGYOK AZ OKA...

LEEJTETTEM A VILÁGOT..ELTÖRT..

Aztán Vallaira

emlékezve megyújtották, családja: felesége és lánya  a szinpad szélén kezdettől ott levő menorát azaz hanukiát, és a szinészek anekdotáikban megidézték a még nagyon is élő társukat..., lobogó, szellemi lényét

(kiderült hogy az  előadás nyitánya egy sorozatnak, itt lesznek a Mazsike kultúrrendezvényei, a Retikül is folytatódik, ahol lányom Költözése is már volt műsoron...)

mennyi program van ebben a városban! azt se tudhatja az ember, mikor, hova, de jutott eszembe - ha már itt ragadtam a délalföldi hóakadályok, útlezárások miatt, van egy Biró Eszter koncert is a Frankel zsinagógában, igaz elnéztem az órát 1-gyel, így a vége felé értem oda, már nagyban zenéltek, sőt: piros bohócorral, de még jócskán maradtak nekem tetsző, szép, lassú s héber számok is: a chanuka dal (thumbala..)(,és az Arany Jerusalem...

csak hátul maradt üres hely, de igy legalább fotózhattam, állva is, kedvemre, nem zavartam senkit, mit ahogy a gyerekek se zavartatták magukat, önfeledten rohangáltak, körbe a széksorok között... (nemsoká az én unokám is itt és így?)

aztán a rabbi meggyújtotta a 2. gyertyát, - világitsa a sötétebb hétkönapjainkat is -

és fánkot is osztottak. Most én is kaptam. igaz szalvetta már nem jutott...

a fánk fontos hanukai kellék, az olaj miatt, ami 8 napra volt elég, 1 helyett, de most hallom, hogy nem is ez volt a csoda , hanem pusztán az, hogy egyáltalán találtak bármennyi olajat is, a feldúlt templomban, őseink,... elgondolkodtató. beérhetnénk kevesebb csodával is, azaz észrevehetnénk a kis dolgokban is a csodát!

mint ahogy a legkisebb fény is szét tudja oszlatni a sötétséget

várjuk a fényt - ebben a nagy sötétségben, és csinálunk is mesterséges fényeket...

várva a karácsonyt adventi koszorúkkal, és sorra gyújtva chanuka gyertyáit...

pedig belülről kéne világítani...

de hátha segítenek a külső díszletek is

a kávéházban kifejezetten kellemes , és melengető érzés volt a (mű)kandalló, a fahasábok, a piros csizmák, a mikulásvirág, meggyújtott mécses és díszgyertyák közelében, mintha melegebb is lett volna a melengető színektől és asszociációitól...

aztán kimentem, és óbudai Újlaki

karácsonyi vásár fogadott, (akár egy  másik kisvárosban lennék, pontosabban az enyémben, - a fabódéival, amik egyébként ugyanolyanok, itt is, csak valahogy érződik, hogy itt ez még nem hagyomány, első alkalom, hiszen a sétáló utca is mostanra készült el, az újjászépült Kolosy térrel. Besétálok, sok-sok eredeti, hangulatos bódét látok, enni-inni is lehetne itt,

és ahogy megyek befelé nagyon jó, jazzos hangzású zene fogad,  nem soká meglátom Tóth Verát a színpadon, a friss hidegben, téli kabátban -kapucniban, de mosolygós, üde, friss arccal, és remekül, énekel: Halleluja....

nagyon hideg van, ő is fázik de énekel tovább, nekem tovább kell menni...

de aztán estefelé megint fagyoskodok egy sort, ott már végigmaradva (igaz, az elejéről elkésve), a Nyugati téren most gyújtják meg az első hanukagyertyát...a gyertyagyújtásra oda is érek, velük éneklem , a gyertyagyújtó Fischer Iván karmester vezényletével a Moaj Zur-t.... és az ünnepség legvégén, különösen, Köves Slomo rabbi kérésére és lelkesítő irányításával a Szól a kakas már-t... (majd megvirrad már)... még a kezünket is felemeljük, és jajgatunk, annak rendje és módja szerint, már ahogy a Messiás(oka)t várni illik...

remélem mi mindent megteszünk, amit lehet, ennek érdekében, Hegedűs D Géza beszédét már meghallgattuk, ő a multikulturát dicséri, s hogy a magyar kultúra 3 pántlikából szövődik össze, szerinte: a magyarból, a zsidóból s a romából... Hegedűs mindig hiteles, és egy csupaszív , humanista ember, jó ügyek mellett áll, mert hogy Fischer Iván itt van, értem én, Székhelyit is, Köves Slomó rabbiról nem is beszélve, nomeg a Sabbat Song énekeséről, ők hivatalból, hogy úgy mondjam, saját jogon, okon, saját szakállra (hogy stílszerű is legyek, bár szakálla újabban Hegedűsnek is van:), de Hegedűs D , csakis humanizmusból és tisztaszívből  lehet itt...

Volt a vége felé tánc is, gyerekek, férfiak, nők - utóbbiak külön körben, természetesen, de olyan fergetegesen ropták , hogy állóképeket nem lehetett csinálni...

fánk is volt...

kár hogy én csak külső szemlélő voltam, azaz nem táncoltam , nem vigadtam, nem ettem fánkot, de még jó, hogy, énekeltem, a Moaj zur még gyerekkori emlék a héber órákról, a Szól a kakas pedig még régebbről szól a mi családunkban, hiszen templom- és iskola alapító Löwinger nagyapánk egyik kedvenc dala volt... (a Hullámzó Balaton tetején mellett... jellemzően... (a multikulturára is)

kell a fény, mindegy adventi vagy chanuka gyertya ontja, s csak világítson már, és oszlassa el ezt a nagy sötétséget körülöttünk...-

kezembe került egy könyv

(egyszer már átfutottam, bár nem nekem iródott, hanem a másik"oldalnak - node épp ez az, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól, és egymásra utalt, én egyszerre irnék (ha tudnék) mindkét oldalnak... arról van ugyanis szó a könyvben , ahogy a cim is sugallja:

Hogyan segitsünk idős szüleinknek? (persze az alcím kicsit specializál és sötétít: "időskorúak gondozása, ápolása") - tehát akkor értelmezhetem úgy is, hogy csak a beteg idősekre vonatkozhat, viszont ha belelapozok a könyvbe, kiderül, hogy eleve az idősséget, folyamatként vizsgálva (márpedig ezt teszi, és épp ennek figyelembenemvételét kárhoztatja) ílymódon az időskor "kifutását" ott látja, elkerülhetetlenül. Természetes, hanyatló életfolyamatok lezárásaként. Szomorú.

Pedig a szülők - általában -  éppenhogy arra vannak berendezkedve, úgy gondolkodnak, hogy ők akarnának segíteni a gyerekeiknek. Fordítva nem megy ez nagyon. Az ő  részükről se. Nem csak a fiatalok oldala felől...

A könyv azt mondja, hogy mindenképp és időben kell beszélni ezekről a dolgokról és cselekedni is...

Én a kölcsönösségre építenék. Fizikailag az öregedés,  öregség egyre nagyobb elesettséggel és gyakorlati segítségre szorulással jár! Viszont azzal, amiben az öreg "erősebb", a szellemi tudás, de gyakorlati tapasztalatai is, amit évek során felhalmozott,  - ő szeretne segíteni - ...  kár, ha hiába...

a napokban véletlenül, s felénél kapcsolódtam be egy tévéműsorba

(arról is volt szó, hogy mit tudnak üzenni a túlvilágról is, akik már elmentek? már nem is tudom pontosan.)

Sulyok Máriáról volt szó. A ő emlékét idézték fel és meg fiatalabb pályatársak. "A Sulyok " számomra a színészi álmaim meghiúsulásának szinonimája... Egyetlen hamis (mert nem enyém!!!) hangsúly miatt, hogy a Levél a hitvesben a "szeretsz-e" -t, úgy mondtam, ahogy a kultúrházunk kísérleti színpadán a versmondó társam: a mindig nevetős Kósa Éva, és annyira beleragadt a fülembe az ő - kicsit édeskés s kicsit öntetszelgő- hanghordozása, hogy nem tudtam másképp mondani magam se... Mihelyt kimondtam, tudtam, hogy ott, akkor, annál az egyetlen rosszul, - mert hozzám és valószínű Radnóti verséhez sem illő módon -  kimondott szónál dőlt el a sorsom... Le is állított a Sulyok, elég volt neki, ő se bírt elviselni hamis hangot... Szigorú volt, kérlelhetetlen, nem volt kíváncsi a a többi tiszta hangra, pedig az előtte hallottak is azok lehettek...

Nagy tragika, akinek humora is volt... hangzott el, itt a műsorban (hát én a nevetésére nem emlékszem, önfeledtre biztos nem, legfeljebb csúfondárosra.) Nekem a hangjában is mindig megmaradt az a keménység  és érdesség, amivel leállította a "szereplésem"... egy életre...

És egy érdekesség... egy bejátszásban, Gobbi Hilda születésnapi köszöntőjén az ő műsorszáma az a vers volt, amivel ő felvételizett: Az Anyám tyúkja ( nemigen tudott más magyar verset, német nyelvű területen nevelkedett... és épp azután határozta el, hogy magyar szini iskolába megy, amikor egy német versbe belesült...)

Úgy mondta el most, az Anyám tyúkját (kicsit túlkorosan?), ahogy annak idején mondhatta...(?)

mindenesetre két hibát is elkövetett benne...

(ez lehet hogy inkább tanári vagy bölcsész ártalom, de én verseket csak pontosan tudok idézni, és zavar is mások pontatlansága... (így volt amikor épp a napokban (épp) a Levél a hitveshezt valaki pontatlanul olvasta(!) fel a Radnóti menetben, én még mindig, most is, szószerint, pontosan tudom elmondani, bármikor, ( s tán már helyes, saját hangsúllyal a szeretsz-e-t is...)

Nos a Sulyok azt mondta, hogy "légy a tyúkkal barátságban"..s nem azt , hogy ÉLJ...

ahogy pedig azt Petőfi írta....

Node már mindegy.  Ne kicsinyeskedjünk(?) Akárhogy is mondta, mondhatta, nagy színész lett. Nagy színész volt. Ahogy ő is nyilatkozta egy utolsó interjújában. Szép volt.(volt) De elmúlt. Bele kell törődni.

Érdekes, bármikor fel tudom idézni kemény kicsit érdes hangját. Mégis csak van.(?)

..............................

Úgy látszik, valami miatt nekem ezt a sulyokügyet tisztáznom kell, még, tegnap is róla volt szó, a tévében, megtudtuk, hogy azért is hagyta abba a tanítást a színművészetin, mert nem jött ki minden diákjával. (Úgy látszik túl szigorú volt - nem csak a felvételin, nem csak velem - később is.) Molnár Piroskát, Venczel Verát viszont (kivételként?) kedvelte. (Molnár Piroskáról kellett volna portrét írnom a Színház folyóiratba, mikor Szegeden volt kezdő színész, láttuk is a Naplemente előttben...nem tetszett, emlékszem - szégyellem is már - végigröhincséltük a páholyban a darabot egy kollégámmal), Venczel Verát meg a Nyárban láttam,  még főiskolásként a Pesti Szinházban, a Bécsből jövő nagybátyámmal, aki túl artisztikusnak találta, számomra elbűvölő volt: micsoda kecsesség, báj és természetesség, civilben is... Hát az idő mindkettőjükön meglátszik, kilókat vett le, illetve adott nekik, de művészetüket egyértelműen gazdagította... vajon meg lehet-e állapítani 18 éves korban, kétséget kizáróan, hogy valaki alkalmas-e vagy mennyire a színészpályára...

Halász Jutka elmesélte, hogy neki nem (sem?) volt felhőtlen a kapcsolata Sulyok Máriával, rossz volt a a belépője, ahogy lekezicsokolommacanénizte , kezdő színésznőként, mert hallotta, hogy a tanítványai Macázták... (Hát micsoda villanófényt adott ez arra a kétszínű korra, de az amúgy méltóságteljes színésznőhöz fűződő kapcsolatokra is)... persze, nem orrolt emiatt rá... illetve nem mutatta, de sose alakult közvetlen jó kapcsolat ki köztük, sokat tanult tőle, de csak közvetve (nyilatkozta máshol is)...

mi hát a tanulság ?:

1. nem szabad hamisnak lenni, azaz sose szabad - még véletlenül se mást utánozni - mert az nem lehet igazi, hiteles, meggyőző...

2. nem szabad szigorúnak lenni

3. és talán jobban kellene mindenkor bízni önmagunkban és jobban akarni amit (ha igazán) akarunk...

az étteremben egy két kisgyerekes házaspár ült be a mögöttem levő boxba, ...a gyerekek élénk örömmel, helyüket keresve, körül is nézve előbb, mígnem a nagyobb nagy megelégedéssel végre megtalálta a helyét az ablak mellé huppanva, olyan lelkes örömmel foglalta el a helyét ott, és nézett ki rögvest az ablakon, mintha utazna, és várja az érdekesebbnél érdekesebb látnivalókat, ami nem is váratott magára:

Jé, ott egy gimnázium!- kiáltott föl máris.

Én meg meglepődtem, mosolyogva...: neki "egy" gimnázium, "a" gimnázum"unk....

Odajárnak a gyerekek, 4 évig: 14-18 éves korukig, magyaráz mellette az apja...

Én 34 évig jártam oda... - szóltam, már épp felállva, készülődve , a kabátomat véve...,

"a" gimnáziumba, igen, oda járt az anyukám is, a lányom, az ő apja, az unokatestvéreim, nagynéném, nagybátyám... s oda"jártam" tanitani" is 30 évet... a fél életem ott töltöttem el, a falai közt, egy gimnázium falai közt, "a" gimnázium falai közt... (sőt, plusz 1 évet már előbb is, általános iskolásként, a gimizenekarba járva oda, (milyen nagynak tűnt az épület, és mennyire vártam, hogy ténylegesen odajárhassak, s ne csak a hegedűmmel, délutánoként a próbákra) és plusz 4 évet, már mint szülő (szülői értekezletekre, fogadóórákra, ünnepségekre, dijátadókra, ballagásra...már nyugdijasként, eleinte milyen nehéz volt megtanitani a lábam arra, hogy ne induljon minden reggel automatikusan a gimnázium épülete felé...)... de akárhogy számolom, ez  összesen már majdnem 40 év!) és azóta is, nekem ez az épület több mint egy épület. Változhatok, változhat a környezete, maga az épület is, bővülhet, újjáalakulhat, változhatnak a bentlakói : a diákok, évente, s lassan a tanárok is fokozatosan, de teljesen kicserélődhetnek, csak a tablón vagyunk, vannak már a régiek...)

igen, de  nekem mégis "ő" marad "A" gimnázium....

ami átutazó  vendégeknek csak  "egy" a sok közül...